Nem kell mindenáron akárki. Valaki kell!
Sok mindent megtanulunk a szakítás, válás után. Kénytelenek vagyunk felállni a sarokból, és elkezdeni a romok eltakarítását. Megtanuljuk, hogy csak tiszta, lecsupaszított terepre építhetünk új életet, és hogy a szakítás utáni időszak kizárólag a teljes romeltakarításról szólhat, nem másról.
Minden istenveled edzi a lelket, de az egyedüllét még inkább megmutatja, hogy igenis van elég erőnk, hogy kívül helyezzük magunkat mindazon, ami elveink ellen való.
Valóban készen állsz egy új kapcsolatra? Onnan tudod, hogy már nem olyan kínzó az egyedüllét. Már nem vágysz olyan fájón-sajgón egy társra, teljes egésszé váltál, nem kiabálsz, sírsz a másik feledért. Már nem figyeled sóváran az összekapaszkodó párokat, már nem a szerelemtől akarsz boldog lenni. Már kifelé figyelsz, már meglátod a szépet, meghallod a csendet, és jólesik nézni, jó érzés hallgatni, nem időhúzás, és nem a szerencsétlen flótások időtöltése ez. Már nem erőlteted a jókedvet, a mindenkori pozitív szemléletet, nem húzol reggelente mosolyálarcot.
Mikor állsz készen? Amikor a múlt minden ajtaját bezártad, és eldobtad a kulcsot. Amikor eleget voltál egyedül, és szép, büszke, méltóságot, egészséges önbizalmat sugárzó, teljes emberré formáltad önmagad. Amikor az egyedüllétedben szereztél meg mindent, ami a továbblépéshez kell: önbizalmat, önismeretet, önszeretetet, önkritikát, és a hatékony ignorálás művészetét.
Gerincet, tartást növeszteni fájdalmas és hosszadalmas folyamat. Kegyetlen szívleckék, csalódások, arculcsapások, megaláztatások, mocsokkal leöntések, bukások és végső felemelkedések sorozata. Miért nem működik a kapcsolat? Miért van az, hogy mindig csalódunk? Már az elején elrontjuk a kapcsolatot, legtöbbször az első hónapban. Nem tudjuk mit jelent csak úgy hátradőlni, várakozni és várakoztatni, hogy a másik tényleg vágyjon. Nem tudunk hiányérzetet teremteni, nem hagyunk magunkon felfedezni valót.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez