Nem akarok mindig én a „teremtő” energia lenni, hadd legyek már gyenge nő
Amazon voltam, és kellemetlenül feszengtem a szerepemben. Lelkem mélyén ott lapult az állandó, szorongató félelem, hogy nem invesztálhatok érzelmeket, szerelmet, figyelmet, szenvedélyt, női energiákat, ameddig tudom, hogy ő itt csak egy átutazó, mert bármikor lemondhat rólam. Nem akartam vele közös világot, nem akartam egy élettérben lélegezni, és hagyni, hogy erős férfikeze nyoma még szebbé, még szerethetőbbé varázsoljon körülöttünk mindent. Nem akartam nagyot zuhanni.
A kapcsolataim egy botrányosan rosszul eltáncolt Argentin tangóra hasonlítottak, érintés, és szimmetrikus, gyönyörű, érzéki mozdulatok nélkül. Ő nem vezetett, és én nem követtem őt. Nem voltak szerepeink, én nem voltam nő, és ő nem viselkedett férfiként.
Azt kellett éreznem, hogy az egyetlen vagyok, ahogyan vele is éreztetnem kellett ugyanezt. Azt akartam, hogy valóban lásson engem, hogy lefejtse az álarcomat, mert maszkom, pajzsom volt, és különféle hatékony védekezési technikáim, arrogáns, ellenséges, és gyanakvó voltam. De feltartott kezekkel megadtam magam, és engedtem, hogy ő kivegyen a kezemből minden önvédelmi fegyvert, nem forgattam tovább a bizalmatlanság, az arrogancia, a gyanakvás kardjait. Engedtem, hogy férfi legyen, és gondoskodjon, hogy teremtsen, összeillesszen, megjavítson, felfúrjon, megtankoljon, beparkoljon. Feladja a kabátomat, kivegye a kezemből az oda nem illő dolgokat, szelídebbé tegye a vonásaimat, lágyabbá a mozdulataimat, finomabbá a hangomat, és kihozza belőlem a nőt, az ízig-vérig feminin jegyeket, aki valójában vagyok.
Rá bízom a vezetést, hadd legyen férfi, büszke, életerős, gondoskodó. Engedem kiteljesedni, vigyázni, figyelni, megjegyezni, ott lenni, jelen lenni az életünkben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez