Ne akarj egyszerűt magad mellé!
Előfordul, hogy az ember nem tudja, mit csinál vagy csak arra kíváncsi, hogy jól csinálja-e. Ezekre a kérdésekre talán soha nem kapunk igazán kielégítő választ. Talán egyszer valaki majd azt mondja, hogy egész életében rád várt. Aztán persze az is lehet, hogy sosem mondja ki de nem megy el tőled többet. Lehet,hogy nem vagytok kész egymásra. Az is lehet,hogy féltek az érzéstől vagy mert új a helyzet, attól pedig kortól és nemtől függetlenül az emberek többsége retteg. Csak úgy mint a döntések meghozatalától,ugye?!
Valamit megtenni vagy kimondani két nagyon eltérő dolog. Míg valakiről azt hiszed ő a végállomás, kiderül, hogy csak egy megálló volt és egészen más irányba indulsz. Miközben van olyan megálló , ahol értékes dolgokra lelhetsz. Sosem tudhatod, hogy mikor cselekszel helyesen mert nem csak te vagy egyedül felelős azért ami körülötted történik.
Az is lehet, hogy ijesztő volt hirtelen ez a sok zsigeri érzés és a megmagyarázhatatlanul nagy pillanat.Nem tudom, biztos most is keresitek a szavakat. Talán azóta keresitek, mióta először fogtátok egymás kezét. Volt bennetek élet, remény és közben már akkor tudtátok, hogy ez nem lesz elég. Már akkor több kellett nektek a másikból.
Valahogy nagyon mélyen elvesztetek egymásban, de már rég nem hisztek ezekben a dolgokban. Mégis, ott álltok mozdulatlanul, némán egymást belélegezve. Az első csókotokban ott volt a szenvedély, a félelem és az összes sérülés amit mások okoztak.
Azt hiszem így kezdődik valami nagy dolog, ahol esélyt kaphat két ember a gyógyulásra, abból a sok elfuserált és félresikerült emberből, akikkel ez előtt a pillanat előtt találkoztatok. A szép ebben az, hogy hófehérben álltok egymás előtt most még, de erre is mint mindenre ami ennyire valódi, nagyon kell vigyázni!
Míg én voltam a remény számodra, nekem te voltál a megbocsátás.”
Valahogy így oldottátok fel egymást ebben a finom, megismételhetetlen érzésben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez