Most jó veled
Nem tudom mi ez, de mosolyodban ébredni most jó. Belesüppedni ebbe az érzésbe, nem félni attól, hogy mikor fordul ellenem, csak ízlelni a pillanatot, hogy te és én. Hogy még lehet belőlünk valami.
Még nem rontottuk el. Macskatalpon járni, finoman, de olykor dübörögve, hogy ha nem kellek, akkor most ne kelljek, hogy szaladj, és ne nézz hátra, még mielőtt igazán fontos leszel. Nem tudlak hogy kezelni, néha el-elhúzódom, amikor már túl közel kerülnél a szívkamrámhoz, néha pedig úgy burkolódzom szavaidba, mintha összefűzve a legpuhább köntöst adnák ki. Néha pont így akarok belesüppedni abba, ami köztünk van.
Kicsit megremeg a gyomrom, ahogy hozzámérsz. Régről felsejlik ez az érzés, mint amikor egy illat megüti az ember orrát, és a nagyszülőknél töltött időt sodorja elé.
Te is felébresztesz valamit bennem, ami talán nem csak a nosztalgia, hanem a mi valóságunk. Megremeg a gyomrom, ahogy a csuklóm simítod, pont ott, ahol régi titkot őriz a bőröm, valamit, ami fontos nekem. Tudom, hogy gondolatban így járod végig cinkosan testem minden szegletét. Beszívom ezt a harmatos nyár eleji érzést és most jó nagyon. Most minden jó.
Alig vagy még itt, de mintha már évek óta a borostád horzsolná a nyakam, a mellem, mintha a szád már csókra hazajárna az enyémre.
Mintha rám öntöttek volna, azt a formám hozod elő leginkább, amit meg akarok mutatni a világnak. Amit neked adni akarok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez