Modernkori szakítások, avagy így tűnünk el egymás életéből
Vajon az, aki ezt a fajta módszert választja opciónak, tudatában van annak, hogy ezzel mit okoz a másikban? Ugyan vannak olyan személyiségek, akik le tudják ezt pergetni magukról, és továbblépnek, mert azt mondják, egy ilyen ember meg sem érdemli a szomorúságot, de vannak olyanok is, akikben ez egy komoly lelki sérülés marad. Akik hosszú időre emiatt bezárják a szívüket, sebezhetővé válnak, és onnan, abból az elzárt szívvilágból kimozdulni nagyon-nagyon nehéz, és ezt senki nem érdemli meg.
Mindenki arra érdemes, hogy megkapja az utolsó szó jogát. Hogy egy tisztességes szakításban részesüljön, ahol ő is elmondhatja azt, ami még benne van. Egy jóérzésű embert nem is önmagában a szakítás tudata rakja le a mélybe igazán, hanem a méltatlanság, egy ilyen esetben. Érzések és szavak nélkül, hogyan lehetnénk valódiak? Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy nyitva tartsuk a sok-sok ablakot, ahol szabad a ki és bejárás, benne hagyva a megbánás, visszakozás lehetőségét. Ha döntesz valami felett, akkor vállald a következményét. Vállald azt, hogy lehet, hogy most végérvényesen elveszíted a másikat. Súlyos gyávaságra vall, ha képtelenek vagyunk elfogadni, hogy hibás döntést is hozhatunk.
Mert ilyenkor hol marad a szeretet? Hol van az, amit régen éreztünk? Valódi volt egyáltalán?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez