Mintha várnálak…
Van a lelkünk meg a sok érzésünk és egyszer csak ezek a dolgok is változni kezdenek. Legyen szó fejlődésről ami pozitív vagy falak építéséről egy negatív érzelmi hullám hatására. Ezek a falak épülnek a veszekedésekből, a bántó szavakból és a sok tiszteletlen viselkedésből. Ezek a falak olyanok, amiket egyszer húznak fel két ember között, mert törékeny anyagból van csak úgy mint mi magunk.
Persze érthető, hogy jönnek ezek a falak maguktól vagy tudatosan, de előbb utóbb jönni fognak. Lehet, hogy még segítünk is építeni őket, mert eldöntöttük, hogy bizonyos dolgokat kizárunk és védjük magunkat Minden ilyen elválás hoz egy újabb alapot a falnak, mert el kell dönteni, hogy mit akarunk. Én eldöntöttem, hogyan szeretnek élni és azóta annak megfelelően cselekszem. Most biztos azt kérdeznéd, nehéz? vagy azt, hogy “jó döntést hoztál? “ Nos, azt kell mondanom, hogy nehéz, de jobb önmagadnak megfelelni mint valaki más árnyékában lépkedni. Mert ott majd nem fogunk sérülni és majd nem okoz senki fájdalmat, meg egy kicsit amúgy is megszoktuk már őt.
De döntést kell hozni, hogy mit akarunk. Mert én tudom, hogy nekem mi kell, hogy milyen embert képzelek el és hol látom magam 10 év múlva. Feltettem magamnak azokat a kérdéseket, amik fontosak a célokhoz meg a minimális tudatossághoz. Sokáig kerülgettem a döntéseket és sajnos rájöttem, hogy elengedhetetlen a változás és az elhatározás.
Néha könnyebb lenne, valóban ha nem tudnám mit akarok vagy nem ismerném ennyire önmagam. Most, hogy szembenéztem a félelmeimmel, túl vagyok a nehezén. Nincs már bennem félelem vagy kétség, hogy mi lesz velem a jövőben, de azt tudom, hogy mit akarok. Pedig fogalmam sincs még arról se, hogy holnap mi fog történni. Lehet, hogy sokáig egyedül leszek, de az is lehetséges, hogy egy pillanat alatt felforgatja valaki az életemet.
Azt hiszem az utóbbi ritkább és nehezebb, de a csodákban hiszek és a véletlen találkozásokban. Nem szeretem túlmisztifikálni az életet, de vannak dolgok amik tényleg úgy történnek, ahogyan kell. Nem félek az új dolgoktól, mert megijedtem, hogy a múltamban ragadok ezért léptem ki belőle. Most meg örülök, ha jön és elfogadom, ha megy. Nehéz, ez egyáltalán nem könnyű főleg nem ebben a teljesen félresikerült világban, ahol mindenki fél valamitől és nem tudja, hogy mit akar. Se holnap, se tíz év múlva. Persze kellenek ezek a pillanatok az életbe, amikor jó egy kicsit elveszni. Azon kacagtam az elmúlt napokban, hogy nincsenek elvárásaim. De tényleg felhagytam a “magas fenntartásaimmal” . Gyakorlatban úgy néz ki, hogy egy randi már teljesítmény, nem kell említeni virágot meg ilyesmit mert az már egy nagyon extra gesztus lenne. De szívesen meghívnak egy italra, likeolgatják a képeimet és lehet, hogy most ezt kell megértenem meg elfogadnom. Mondjuk ez elég nehéz úgy, hogy én célokkal és önismerettel állok a dolgok elé. A kapcsolatok elé és mindenki felé.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez