Mikor úgy érzed, hogy az univerzum az ellenséged
„Ezt most már tényleg nem hiszem el!”- kelsz ki magadból hangosan, mert már komolyan úgy érzed, hogy valaki egy nagyon csúnya tréfát játszik veled. Semmi sem jön össze és csak nézed, ahogyan az életed darabjaira hullik. Itt már a katasztrófa elhárítás sem segít, az univerzum kipécézett magának és sikeresen a padlóra küldött. - De várjunk csak, miért mosolyog rám szeretettel, kedvesen? Most akkor barátok vagyunk vagy ellenségek? Egyáltalán mit akar még tőlem?
Annyival könnyebb, ha panaszkodhatunk, különösen akkor, ha van kit hibáztatni. Amikor minden összejön, egyszerűen beleesünk abba a hibába, hogy nem látjuk a fától az erdőt.
Nem kell bűnbakot keresned, egyszerűen csak érted történik minden.Tulajdonképpen arra sincs szükségünk, hogy filozófiai kérdésekbe bonyolódjunk vagy teljesen spirituális szemszögből közelítsük meg a dolgot. De ha magyarázatot szeretnénk kapni, és az elménk mindig magyarázatot szeretne kapni, akkor pont azt kell megértenünk, hogy nem kell kívülről útmutatásra várnunk, hogy hogyan lehetnénk elégedettebbek.
Az univerzum, pontosan azt szeretné, hogy állj bele az életedbe. Vállalj felelősséget az életedért. Hozz meg döntéseket és végre indulj el abba az irányba, amit valójában szeretnél. Oké, de ehhez miért kell mindennek összeomlania körülötted? Kérdezheted. Azért, mert ha kilépsz az önsajnálat árnyékából és őszintén, bátran, kívülállóként ránézel az életedre, rá fogsz döbbenni sok mindenre.
Sok időbe telt nekem is, mire rájöttem, hogy elkövettem azt a „hibát”, hogy elkényelmesedtem. Csak akartam dolgokat, fejben, de nem indultam el értük igazán vagy vártam, hogy valaki vagy valami, lerakja elém a sárgaköves téglákat, amin én végig mehetek biztonságosan és megtudhatom, hogy merre van az az arra. Így nem csak lemondtam arról, hogy a saját életemet én alakítsam, irányokat szabjak meg, de még meg is rekedtem. Kóvályogtam körbe, körbe.
Mondhatnám, hogy elvett tőlem sok mindent az élet vagy éppen nem adott meg valamit, de valójában én nem eresztettem el azt, ami csak fogva tartott már, visszahúzott, felesleges energiát szívott el belőlem. Ahogyan nem hoztam határozott döntéseket sem, nem cselekedtem azért, hogy elérjem azt, amit igazán szeretnék. Stagnáltam, egy intelligensen felépített, magam kreálta színdarabban. Rosszul értelmeztem, azt a közkedvelt mondatomat, hogy „ennek is oka van”. Persze, mindig mindennek, ezzel most is egyetértek, csakhogy, arra is nagyon jó kibúvó ez a mondat, hogy ne csináljunk semmit. Mondhatjuk úgy, hogy még mindig a kanapéról nyomkodtam a távirányítót, csak átugrottam a népbutító műsorokat. Más műsorokkal áltattam saját magamat.
Az élet pedig rendez, mint mindig. Lecsupaszított mindentől, tényleg kihúzta alólam a szőnyeget, de csak azért, hogy felrázzon, hogy kidugjam az orromat a komfortzónámból. Nem is lényeges, hogy létezik vagy sem, egy nagyobb erő, ami mindent kézben tart és segít. Egy a lényeg, ha ez nem történik meg, akkor én nem teszek fel magamnak kérdéseket, hanem ülök a kényelmes, de egyre fojtogatóbb, büdösebb kakimban és csak várok, miközben az élet, az álmom, meg rám vár.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez