'Míg én a fehér por, te a szívószál.' – társadalmi és szociális kinyilatkoztatás Punnany Massif szemmel, alig 12 év után
A zeneiparban nem nehéz addikciót találni: Kiss Tibi (Quimby), Bérczesi Róbert (Hiperkarma), Felcser Máté (Punnany Massif), vagy a színészek közül például Szabó Győző. És ez most csak a magyar hivatkozás, abban is azok, akik hirtelen eszembe jutottak. Talán, mert ők maguk is már úton útfélen beszélnek a saját maguk által tapasztalt élményről: milyen függőként az élet, mennyire határozza meg az inspirációjukat az, ha egyetlen percig sem józanok, ha nem úgy tekintenek a világra ezáltal, mint mondjuk egy hétköznapi személy. Ha az alkohol és a drog befolyása alatt állsz, a prioritásaid is máshol lesznek. A világlátásod, a gondolkodásod is másmilyenné válik. A függőség azt is jelenti, hogy még valójában nem néztél szembe a traumáiddal, hogy a múlt dolgait nem simítottad ki és nem hoztál létre egy nyugodt jelent vagy épp egy reményteli jövőt, hanem csak túlélni próbálod az előtted álló napjaidat. Egy függő túlélni szeretne és kikapcsolni egy kicsit a gondolkodást, az agyalást, a történések súlyát enyhíteni.
A Punnany Massif sosem volt a bugyuta és semmitmondó dalszövegeiről híres. Mindig is nyíltan vagy rejtetten, de ott volt a társadalmi megmondás, az emberi tükörre való rámutatás a leírt szövegeikben. A végtelen és cenzúrázatlan őszinteség, amit a most megjelent nagylemezük – a „Fel Nem” -, is hozza magával. Ez a kicsit komolyabb hangvétel is érződött a Budapest Parkban, s az előtte való nap Instagramra feltett Punnany Massif által lévő setlisten fel sem tüntetett Másfél hete is lejátszásra került az estén: kicsit olyan volt az egész, mintha a fiúk hirtelen megérezték volna a nyugisabb és leültebb hangulatot, és tudták, hogy na most jönnie kell egy felhozó számnak, amivel a magasba repíthetik a közönséget, vagy különben itt bajok lesznek. Kell a mélyebb hullám után a bulizósabb is, különben az egésznek rosszszájíze marad akkor is, ha egyébként az egész tökéletes: de nem hagyhatod lent az embereket a fent nélkül.
/Fotó: Rausz Tícia/
Be kell vallani az én személyes kedvencem a Páratartalom. Ennél a dalnál is érzékeled, hogy ez a friss, ennyi év után újra kiadott lemezükkel egy korszakot zárnak le, egy önismeret folyamat kellős közepén ücsörögnek a srácok és olyan őszintén, de szépen halkan beszélnek hozzád, hogy minden sort a saját bőrödön érzel. Tudsz kapcsolódni hozzájuk. Tudsz kapcsolódni Felcser Mátéhoz, Wolfiehoz, az egész bagázshoz. S bár a koncerten azt állapítottuk meg, hogy az egész koncertet belepte a komoly és mély jelentésű szövegek tartalma, hogy inkább egy hideg sörrel a kezedben a tengerparton/Duna parton/tábortűz mellett hallgattad volna őket nyugiba, mint százfokon, a fejedet elveszve ugrálva a zenére – amit mondjuk az Élvezdnél vagy a Vendéglátósnál megtettél, amiket szintén lejátszott a zenekar -, mégis az egésznek csodás íve volt, egy fejlődéstörténet másfélórában. Fejlődés- és önismeret út: hol voltál, mit tettél, hol vagy most és mit teszel most. Mennyire nőttél fel saját magadhoz önmagadhoz képest az elmúlt években? Mennyire engedted magadat közel, és mennyire találtad meg az igazi helyedet a világban, az emberek között? Min múlik az, hogy a helyeden vagy? Min múlik a menekülés, és képes egy személy megváltozni?
Felcser Máté a Síkideg 2022-es podcast adásában azt is kifejtette, hogy amikor megszületett a lánya, átértékelt mindent, kezdtek helyére kerülni a dolgai, és amikor már a bakancslistáján semmi sem maradt, amikor közelebb kezdte önmagát saját magához engedni, rájött, hogy valójában sosem tanult meg szeretni. Május 28-án a Kongresszusi Központban voltam, ahol az Open Minds kiadó szervezésében egy egésznapos programsorozat volt dr Máté Gáborral és vendégeivel, és ott Máté Gábor az egyik beszédében azt is mondta, hogy „amikor beismered a traumát, a fizikai betegség is meggyógyul.” Így röviden: amikor beismered a traumát, amikor őszinte mersz lenni önmagaddal és már nem harcolsz, már nem küzdesz, már nem ordítasz, már nincs igényed a menekülésre, amikor meghallod a belső hangod, akkor elkezdődik a gyógyulásod, elkezdődik a jelenléted.
„Szeretném, hogy az életem
ne éljem meg szerepként
Hogy a tudatom ne változzon
meg szerenként
(...)
Szeretném, hogy lássunk
egymásra meztelen
De nem szeretném
magamból azt, aki féltve a
világtól mindezt elfedem
Szeretni rohadtul szertelen,
adni mindent bohón
De mi van, ha később bele ezt
nem teszem?
(...)
Ne kímélj, veríték, mossad el, de ne kímélj.”
(Punnany Massif: Páratartalom részlet)
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez