Miért vagy most egyedül?
Mindannyiukkal megesett már, hogy megyünk végig életünk útján, dolgozunk, találkozunk barátainkkal, eleget teszünk a mindennapi rutinnak, még hobbi szinten is tudunk mit kezdeni magunkkal, és mégis egyik álmos reggel ott ülünk az ágy szélén és érezzük, valami nem kerek, hiányos az életünk.
Ez az érzet, hogy valami nem teljes bennünk, hatalmas nyomásként nehezedik a mellkasunkra, és ha engedünk az érzelemnek ahelyett, hogy mögé néznénk, akkor szépen lassan megindulunk lefelé a lejtőn. Elmondhatjuk magunkról, hogy szép lassan elveszítjük az érdeklődésünket a mindennapok iránt és belefeledkezünk önmagunk depresszívvé vált marcangolásába.
És akkor már jönnek a kattogások, hogy nekünk semmit sem ér az életünk, hiszen mi minden szabálynak megfeleltünk, jó alkalmazottak, jó szülők, jó barátok vagyunk, mindent megteszünk azért, hogy elmondhassa a külvilág rólunk, hogy nekünk mintaéletünk van, sikereseknek tűnünk, éppen csak mi nem érezzük, hogy teljes lenne a kép rólunk. Fejlett intelligenciával rendelkezünk, hiszen a rendelkezésre álló tapasztalat és tanítások alapján pontosan tudjuk, hogy mire van szükségünk az életünkben, még arról is van fogalmunk mit szeretnénk véghez vinni, mégis kikötünk a kanapén és elsírjuk a bánatunkat egymásnak, hogy semmit sem ér az életünk. Van, aki a világmegváltó élet célját fürkészi, és van, aki kapcsolatot szeretne. Bármiről is legyen szó, a nagy filozófiai magasságokban elfeledkezünk arról, hogy ne a környezetet okoljuk minden tekintetben, hanem belelessünk saját magunk teremtő képességébe.
Hiszen mi történik ilyenkor? Elmondom magamról, hogy oh, fantasztikusnak látszik az életem igen, múlatom az időmet a barátaimmal, sütök, főzök, dolgozom, sugárzom a mindennapjaimban, de amikor hazatértem és üres az ágy mellettem, akkor vége az életemnek. Egyszerűen nem hiszem el, hogy miért van az, hogy egyedül kell felforduljak, ha mindent jól csinálok? Mi a baj a világgal? A világgal semmi baj nincsen. A világ olyan, amilyen. Van, aki csodálatosnak látja az életet, van, akinek semmit sem jelent az, hogy valami célból itt él, lélegzik és létezhet. És amikor felteszem a kérdést magamnak, vagy neked: Szerinted miért vagy most egyedül? Akkor mindenki csodálatos válaszokat tud adni arra, hogy miért rossz itt lenni, de a legvégén csak kicsúszik, hogy nem tudja. Fogalmunk sincs, mit kezdjünk magunkkal. Tényleg csodálatos magyarázat, hogy „én már öreg vagyok ehhez, nem akarok így megvénülni stb.”, és „én már nem változom, ha nem jön az, akit várok, mert én igényes kapcsolatot akarok, nem holmi pár éjszakás kalandokat, akkor egyedül fogok meghalni”. Igen, lehet most rám legyinteni a zsenge 28 éves lelki tapasztalatommal, hogy én nem értem meg a nagyok gondját, akik túl vannak már számos váláson, csalódáson, és bekövült fájdalom és személyiségrendszerükbe beépült már, hogy pontosan mit várnak el az ideális társtól, aki talán nem is létezik, és ha a szerencsétlen nem ugorja meg ezt a lécet, akkor megmutatják szívesen az ajtót. Tudom, sokféle kapcsolat van.
Szerencsésnek tartom magam, mivel nem volt részem egyoldalú bántalmazó kapcsolatban, így nincs fogalmam arról, mennyire sérül a lélek egy ilyen együttlét alatt, mégis amennyiben körbe nézek az életemben mit veszek észre? Azt, hogy aki nem adja fel, és minden sérülés ellenére és nyitottan áll az élet felé, akkor igen, ott lesz az a társ is, akire várt. Az emberi bátorság csúcspontja nem ott lakozik, hogy most én meghatározom, hogy milyen legyen az ideál, és ölbe tett kézzel várom, hogy betoppanjon. Rengetegszer észre sem vesszük, hogy szerencsétlen Társ ott körözik körülöttünk, keresi a kegyeinket és mellettünk áll. Igen, meghatározhatod, hogy milyen káros kapcsolódásba nem mész bele, mert már felismered a másikban a démonait. Nem is szükséges minden egyes közös vagy valamelyik oldalról egyoldalú vonzalomba belemenni, mert többet árt a személyiségünknek, mint használ. De vajon meg tudod határozni, melyek azok a démonok benned, amelyek távol tartják tőled azt, hogy minőségi kapcsolatra lelj? Mert kizártnak tartom, hogy nem találjuk meg. És nem nézek kilóra romantikus filmeket, már arról is letettem, hogy egy férfi értem küzdjön, mert mindannyian küzdünk eleget önmagunkkal. Amikor úgy érzed, hogy a világ össze van dőlve körülötted, mert nem úgy történik minden, ahogyan azt te kierőszakolnád görcsösen belőle, akkor picit állj le az eszeveszett kereséssel. Most őszintén: kell ez neked? Észreveszed ilyenkor, hogy valójában minden úgy történik pont, ahogyan te teremted? Hiszen ha minden erőddel azt szajkózod, mit nem szeretnél, és cserébe csak olyan történik veled, amit minden erőddel elkerülsz, az pontosan azért van, mert az energia, a szándék oda vándorol, ahol a figyelmed van.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez