Gondolkodtam, hogy a "Miért vagyunk monogámok?" felütéssel indítsak, ami ennél sokkal jobb kérdés, de hát hagyomány és tradíció. Kérdések, válaszok és gondolatok arról, hogy miért a szomszéd kertje a mindig zöldebb.

Mielőtt belecsapnék a közepébe, annyit azért leszögeznék, hogy erre a kérdésre nincs rövid válasz. Nálam sokkal okosabb emberek évtizedeket töltöttek a téma kutatásával, amit több száz oldalas könyvekben prezentáltak, és ezt nem próbálnám meg rekonstruálni.

A hagyományos apa-anya-gyerekek családmodell (vagy apa-apa, anya-anya, jelen szempontból mindegy) társadalmi nyomás alatt keletkezett predesztináció arra, hogy az ember úgy érezze, hogy egy döntés meghozatala után élete végéig valamiféle kalitkához kell alkalmazkodnia, hiszen a házasság nem addig szól, amíg valaki nem gerjed rá a húsz évvel fiatalabb titkárnőjére, hanem amíg a halál el nem választ. A monogámia kétségbevonása képtelenség, hiszen ez az egyetlen opció. A többnejűség maximum az Ezeregyéjszaka meséiben, a nyitott kapcsolatok a szabados, beteg szexmániások életében működnek - a közfelfogás szerint. A megcsalás technikai volta, miszerint ősi öszönök által gerjesztett igényeket elégít ki az ember, háttérbe szorulnak amögött, hogy ilyenkor bizalom, szeretet, és béke várai dőlnek romba, így általános stigmát von maga után bármi ilyen tett.

Az ősember nem volt monogám. Nem volt Frédi és Béni, akik boldogan éltek Vilmával és Irmával, leginkább mindenki boldogan élt mindenkivel, és közösen nevelték a közös gyermekeket, mert nem csináltak stresszt az apaságból, a közösség mindenen osztozkodott. A földművelés bevezetésével történt az a fenomenon, ami megváltoztatta a dolgot, mégpedig a tulajdon. Mivel egyénenként volt mivel rendelkezniük, ezért nem tehették meg azt, hogy mások gyermekeire pazarolják a vérrel és verítékkel megszerzett tulajdont, így elkezdődött a klasszikus család krónikája, nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt. Csak hozzávetőlegesen - az első előember nagyjából 2 millió évvel ezelőtt jelent meg a bolygón, így érthetően nem nagyon tudtuk kitörölni röpke 10 ezer év alatt a belénk ivódott ősi rendszert.

Ha tudományosan szeretnénk levezetni a nő és a férfi közötti különbséget, akkor abból induljunk ki, hogy a szex kizárólag utódnemzés céljából történik. A férfi viszonylag egyszerűen működik, minél több helyre szeretné szétszórni a magjait, és továbbörökíteni a fantasztikus génállományát, ehhez keres működőképes anyát. Számára egy nő szexuális hűtlensége a legtragikusabb, nem az érzelmi, hiszen a legrosszabb dolog ami történhet az, hogy valaki más gyermekére pazarolja a saját erőforrásait. Persze nyilván a való életben ezt senki nem gondolja végig, de tény, hogy semmilyen szempontból nem vagyunk monogámiára kalibrálva, hiszen millió és millió házasság megy rá illetlen szexuális vágyakra, megcsalásra, szeretőkre, és minden olyasmire, aminek a kezelésére nem érett a társadalom, mert tabuként kezeljük, és szabadosságnak hívjuk a megoldást, miközben végignézzük, ahogy még a politikusaink és a vallási vezetőink is szexbotrányokba keverednek.

A nő keresi azt az egy férfit, aki képes minden szempontból gondoskodni róla és az utódaikról, és a lehető legjobb géneket átadni nekik. Nem azért, mert az aranyásás, vagy a kitartottság lenne a biológiai végzetünk, hanem mert a terhesség, a szülés, és a gyermeknevelés korai szakasza alatt védtelenek vagyunk, és elvileg képtelenek vagyunk technikailag ellátni magunkat - ősi értelemben élelmiszerhez jutni, mai értelemben pénzt keresni, ezért azt a férfit választjuk, aki mellett biztonságban érezzük magunkat. Egy nő számára a megcsalás érzelmi, és nem szexuális része a horror, hiszen ha a férfi érzelmi szálakkal kezd máshoz kötődni, akkor veszélybe kerül az ő, és a gyermekei létbiztossága. A női szexualitás céllal való használata is ebből alakult ki, vagy jutalomfalatként osztogatja az élményeket a nő, hogy "idomítsa" a férfit, vagy olyan mennyiségben osztogatja a kegyeit, hogy ne legyen más nőre szüksége. Az ősi női szexualitásról nem beszélhetünk, alapvető felfogás, hogy egy nő nem kívánja és nem kívánhatja a szexet, csak letudja, vagy gyermeknemzés okán erőlteti, hogy miatta hal el egy párkapcsolat szexuális része, hogy mindig fáj a feje, hogy nem tudja élvezni, és hogy aki mégis, az kurva, pornós, vagy nimfomán. Ez a felfogás nem mindenki hálószobája falán tud átkúszni hála istennek, de sajnos többnyire túl sok nőt befolyásol, hiszen társadalmilag nem elfogadott, hogy bárki megélje a szexualitását, ami rengeteg kapcsolat zátonyra futását eredményezi. Erre nincs iskola, és a női magazinokból nem lehet megtanulni azt, hogy az ember hogyan szeresse és használja a testét, hogy örömök forrása legyen hosszú évtizedekig, ne pedig komplexusoké és kifogásoké. Érdekes kérdés, hogy a női szexualitás nemlétét standardként kezelik, viszont mégis szignifikáns lépéseket tesznek ellene, gondolj csak a burkákra, vagy erényövekre.

Tegyük félre a párkapcsolati monogámiát, és gondolkodjunk a hivatalos hosszútávról. Rossz házasságot nagyon egyszerű kötni, és nem csak mert nem hagyomány a szexuális faktort figyelembe venni, hanem mert ahogy említettem, ez örökre szól, és ki a franc tudná, hogy mire fog vágyni az örökre közben, hiszen mindenki konstant változásban van, és senkinek nincs szüksége egy horgonyra, aki visszatartja. A leggyakrabban elkövetett hibák:

• Az emberek legnagyobb része nem tudja, hogy mit várjon egy párkapcsolattól, és nyilván itt nem gyakorlás által válik mesterré az ember, nem járhatunk mindenkivel, hogy rájöjjünk ki a legjobb nekünk, ezért nem tudjuk melyik a jó pont eldönteni, hogy kikötünk valakivel, mert nem tudjuk eléggé kívülről nézni a dolgot.

• A társadalom nem tudja elfogadni, ha logikus, és nem érzelmi szempontok alapján válaszunk partnert. A nagy szerelem után visszamaradt nagy szeretet és tisztelet az egyetlen elfogadott magyarázat arra, hogy miért is köt házasságot egy életre az ember, de van aki ezt soha nem tapasztalja meg, mégis leél egy életet valakivel. Listát írni, megmagyarázni, szempontok alapján dönteni egyszerűen bizarr, mint ahogy az is, ha tudományos szempontok alapján terjesztjük ki az ismerkedést, mondjuk teszteket töltünk ki az interneten, hogy kidobja a tökéletes párunkat a gép. Viszont ha ez nincs, nem bővítjük a látókörünket, akkor csak a saját kis medencénkben pancsolunk, és nincs túl sok esély rá, hogy a holdudvarban és pár ezer emberben akivel egy élet alatt normál esetben találkozunk, megtaláljuk a tökéletes választást.

• Nincs időnk. A társadalom sokkal inkább megbélyegez egy 35 éves egyedülállót, aki technikailag egy lépésre van a boldogságtól (hogy találkozzon vele), mint valakit, aki ugyanennyi idősen 6-7 éve boldogtalan házasságban él, és egy véres válás, regenerálódással töltött idő, és újrakezdés választja el attól, hogy teljes életet éljen. A nyomás komoly, és mindenhonnan érkezik, túl öregek vagyunk, lekéssük, nyomjuk a piros csengőt.

• Hajlamosak vagyunk túlzottan figyelembe venni a kívülről érkező impulzusokat arról, hogy kivel kéne vagy nem kéne lennünk. Lehet ez a család vagy a barátok által közvetített, "csak jót akarok neked" típusú manipuláció, vagy a társadalom felől érkező, például vallási, vagy faji alapú. Túl szegény, túl alacsony, túl öreg, túl fura, túl hangos, túl domináns, túl unalmas, túl külföldi hozzád, és még sorolhatnám. Mivel rengeteg befolyás érkezik olyan helyekről, akik semmit nem láthatnak a kapcsolat dinamikájából, ezért nehéz nem beépíteni, és nem sajátként kezelni ezeket.

• Mivel nem vagyunk monogám kapcsolatokra kalibrálva természetszerűleg, ezért amint találkozunk valakivel aki szimpatikus, a kemikáliák az agyunkban átveszik az irányítást, és elkezdik üvölteni, hogy "Csináld!" és "Mindent bele!" - hiszen ez volt a "párzási időszak", szaporodás motivációja az ősi közösségekben, viszont ezt hajlamosak vagyunk félreérteni, "nászutas periódus"-nak hívni, és elköteleződni elvakítva, a nem erre specializálódott kémiai elfogultságunk okán, majd egy idő után állni egy vadidegen házastárs mellett, mert elmúlt.

Szóval itt állunk, összezavarodva hogy mit is várjunk, amit nem tudjuk hogy hol keressünk, folyamatosan ketyeg az óránk, még a saját testünk is megtéveszt minket, és elvárják hogy ilyen körülmények között jól döntsünk arról, hogy a következő 5 ezer szerda estén kivel fogunk egy helységben koegzisztálni, akivel hivatalosan legjobb barátoknak és szeretőknek kéne lennünk, és nem szabadna, hogy elhaljon a szexuális életünk. Statisztikailag nincs túl sok esélyünk, ugyan számtalan példa igazolja, hogy létezik az ilyen, és van aki megtalálja. A monogámia egy döntés, és egy opció. Akár egy, akár két emberé. Biológiailag nem erre vagyunk kódolva, ez kétségbevonhatatlan tény, de mindenki máshogy működik és gondolkodik, ezt tiszteletben kell tartanunk.

Molnár Dorka | thesense.co

Inspirációforrás: ITT és ITT.

• monogámia párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!