A határhúzás témakörben nagyon gyakran megjelenik az elnyomó/elnyomott dinamika. Aki ledominálja a másikat, vagy éppen csak nem mersz nemet mondani, pedig kezesbárány a másik is, ő az elnyomó, s te aki elszenveded vagy az elnyomott. Namármost ha az élet csak egy kapcsolódásában is jelen van az, hogy elnyomott szerepben tündökölsz, akkor ez kihatással van az egész lényedre. A példánál maradva, a nő azt élte meg, hogy felnőtt létére az anyja elnyomja őt. Ez mit okoz? Alacsony önbecsülést, az önmaga felé irányított tisztelet nuku. Ez további önértékelése problémákat generál, s mindez kihatással lesz arra, hogy a mellé kerülő férfi vajon milyen lesz, s ő mennyire fog hinni magában például amikor kihívásokkal szembesül a karrierje terén. Alacsony önbecsüléssel, önértékeléssel jönni fog egy olyan pár, aki szintúgy nem becsüli magát, kvázi ha férfiról van szó, akkor vagy papucs lesz, vagy annak is megvan az esélye, hogy nárcisztikus, agresszív, ledomináló. A skála két széle játszik szerepet.

‍

Látod már? Egy aprócska dolognak tűnik a nemet mondás, valójában az egyik legfontosabb témakör. Hozok egy saját példát is

‍

Régebben a családi eseményeket nem szerettem. Azt csináltam, hogy amikor rám került a sor, valamibe belekérdeztek, akkor nem mentem a mélyébe, inkább gyorsan tovább tereltem a szót másra, hogy ne rajtam legyen a reflektorfény. Ezt azért csináltam, mert azt éreztem, hogy én és a családom nagyon mások vagyunk, úgy sem fognak megérteni engem. Ismerős? S mivel a családi eseményeken én nem “vállaltam fel magam”, ezért a családi események egy olyan hellyé vált, ahova nem szerettem menni, hiszen ott nem lehettem önmagam. A valóság pedig a következő. Amikor elkezdtem a határokat meghúzni, akkor nemes egyszerűséggel belementem a konfliktusba, én vállaltam azt, amit gondolok az életemről, a világról, meghallgattam a másikat, tiszteletben tartottam az ő véleményét, s ha a másik fél is intelligens valamennyire, akkor tökéletesen megfér egymás mellet az, hogy két különböző véleménnyel vagytok, mégis meg tudtok lenni békében egymás mellett. S aznap először úgy jöttem el a családi eseményről, hogy felszabadult, boldog voltam, mert az lehettem, aki vagyok. Nem kellett meghasonulnom egy, az elmém által kreált probléma miatt. Mert ha megfigyeled, a családom nem változott. Ki változtatott? Én. Magyarán a családommal volt a probléma? Nem. Az én elmém állított fel egy önvédelmi teóriát, hogy én a szegény, miért nem lehetek ott az, aki. Bullshit volt. Erre akkor rájöttem.

‍

Továbbhaladva ezen gondolat mentén eljuthatsz arra a felismerésre, hogy istenigazából megfelelő határokkal te bárhol, bárkivel jól tudod magad érezni. Mert megfelelő határokkal többé már nem a külvilágon fog múlni, hogy az lehetsz-e, aki vagy, hanem rajtad. A határok adják meg a lehetőséget, hogy a fizikai világban is az lehess, aki vagy. A határok adnak felszabadultságot, nyugalmat, szabadságot.

‍

Ezzel szemben azonban a határok nem léte energiahiányhoz vezet. Amikor valaki úgy jön hozzám, hogy nincs elég energiája, akkor mindig tudom, hogy a határokkal dolga van. Mert ha olyan helyeken és emberekkel töltöm az időt, ahol és akikkel valójában nem szeretném, akkor az le fog szívni. Borzasztó munkahely, energiavámpír barátok, rengeteg elvállalt program, kötelezettség, amit igazából egyáltalán nem szerettél volna, de nem mertél nemet mondani, ez mind mind leszív téged. Ahhoz, hogy újra legyen energiánk először el kell kezdeni nemet mondani, meghatározni, mi az, ami nem, és ami marad, az már sokkal inkább lesz szívünkhöz közeli.

‍

Most, hogy hellyel közzel áttárgyaltuk, miről szólnak a határok, miből eredhetnek a nem létük (kóros konfliktuskerülés), milyen személyiségbeli problémákat okoznak, ha nincsenek, s mit adnak, ha megfelelő helyen vannak, térjünk rá a legfontosabb kérdésre, a HOGYANra.

‍

Amikor eljön hozzám valaki, neki is igyekszem elmondani általában, hogy az okok keresése fontos lehet, de nem lényeges. Ami lényeges az az, hogy hogyan tudod megváltoztatni az adott dolgot az életedben. Attól mert tudod, (ha tudod egyáltalán valóban) hogy miből ered a problémád, még nem biztos, hogy meg fog változni. Sőt, általában nem. Számodra lényeges a hogyan. Konkrétan, hogyan változtatom meg az adott dolgot az életemben. Ehhez általában segítő folyamatok, technikák, gyakorlatok szükségesek. Én most felvázolom az elméleti oldalát a hogyannak, ám fontos, hogy ennek az elolvasása önmagában nem fog megoldani semmit. Sőt, ha nem változtatsz, akkor ennek az információnak a tudatában csak még nagyobb lesz benned a belső feszültség. Hisz már tudni fogod, mit tehetnél, de mégsem teszed. Ezért javaslom, hogy bátran indulj meg a változás felé, s ha azt érzed, hogy jobb lenne egy segítővel, aki ott lenne veled az úton, amikor botladozol, akkor érdemes lehet felkeresni valakit.

‍

No, első körben fontos megérteni, hogy a NEM, az sosem a személynek szól, hanem a helyzetnek, sosem a másik ellen, hanem önmagadért. Ez mit jelent? Amikor anyád, apád, vagy egy barátod érzelmileg manipulál, hogy na menj már el vele arra a koncertre, amire nagyon nem akarsz, akkor fontos tudnod neked is, s tudatni vele is, hogy:

A nem, az nem neki szól. El kell szépen mondani, hogy imádod, szereted, de erre az eseményre neked most nemet kell mondanod, mert ezt érzed önmagadban. Valamikor máskor bepótoljátok. Ha nem így tennél sérülnél. Hiszen konkrétan, amikor megteszünk olyan dolgokat, amiket nyomás hatására teszünk, akkor kvázi bántjuk magunkat, hiszen hagyjuk ezt. És persze most ne hozzuk be ide, hogy hányan végeznek olyan munkát, amit nem szívből csinálnak, csak nyomás, meg muszáj hatására, igen, van ilyen. Ez most vegyük külön ettől kérlek.

Tehát:

‍

Feltérképezés
Először érdemes elkezdeni gyakorolni figyelmet. Jelen esetben azt értem ezalatt, hogy el kell kezdeni megfigyelni önmagadat bizonyos helyzetekben. Külső megfigyelővé kell válnod, és azt kell megnézni, hogy kivel érzed magad rosszul, hol érzed azt, hogy nem lehetsz az, aki vagy. Kinek nem mersz nemet mondani, mikor nem mersz felszólalni, stb. El kell kezdeni figyelni, figyelni, s közben jegyzetelni magadnak, és meglátod szépen ki fog rajzolódni, hogy életed mely területein lenne érdemes meghúzni a határokat.

‍

A nem, az a helyzetnek szól, nem a személynek, Magadért, nem ő ellene.
Ezt neked is fontos észben tartani, s akár a másikkal is tudatni, ha nehezen fogadja el.

‍

Asszertív kommunikáció
Regényeket lehetne írni róla, most nem fogok, számos videó és cikk terjeng az interneten, érdemes megnézni. Daubner Bélát ajánlom youtubeon, ő elég jól elmagyarázza. Lényeg a lényeg, hogy erre szükséged lesz ahhoz, hogy az emberi kapcsolataidban a kommunikáció ne aknamező, hanem összekötő híd lehessen. Dióhéjban összefoglalva: Arról beszélj, hogy amikor ez és ez történt, akkor te így és így érezted magad. Tehát nem a másikat szidjuk, nem őt ocsmároljuk és szurkáljuk, hanem megnyílunk és az adott történések közbeni belső megélésünkről beszélünk. Miért? Mert ha miután harmadjára késtél fél órát egy találkozónkról azt mondom, hogy “tiszteletlen vagy velem”, akkor te ezt meg tudod vétózni. Azt mondod, hogy nem igaz. De ha arról beszélek, hogy “amikor harmadjára sem értél ide a megbeszélt időben, én úgy éreztem, hogy nem vagyok megtisztelve, hogy az én időm nem fontos számodra”, akkor ezzel nem tudsz mit csinálni. Mert lehet, hogy te megélésed az az, hogy te tisztelsz engem. De az én érzéseim, az én megélésem ennek az ellentéte.. Erre már nem szokták mondani, hogy de ez nem így van, stb. Ha igen, akkor azt a pszichológia gázlángolásnak hívja, akkor jobb, ha radikálisan változtatsz azon a kapcsolódáson, mert toxikus.

A megnyílásommal betekintést adok, s lehetőséget a megértésemre. Jó esetben mindkét fél meg akarja érteni, hogy mi volt a másikban, mit érzett ő, s valójában így lehet közös nevezőre jutni.

Tehát sosem jelentek ki állításokat, amivel megcímkézem a történést, hanem mindig arról beszélek, hogy hogyan éltem meg én. A történésről keletkezett címkét megvétózhatja a másik, hiszen ő máshogy élte meg, a te érzéseidet viszont nem. Ha mégis, akkor ahogy említettem már, az veszélyes, s radikális változtatásra van szükség.

‍

Ennyi volna, nem az hangzik olyan vészesnek, ugye? Nem is az:) Még három dolgot kifejtek, ami segíthet a dolog átlátásában.

‍

Meglátások, egy új, csodás, szabad élet kezdete

‍

A határhúzás csak az elején nehéz.

Miért? Gondolj csak bele. Egyrészt mindig minden nehezebb, amikor elkezdjük. Másrészt a valóság az az, hogy a már meglévő kapcsolataidban fog ez változást okozni. Lehet, hogy lesznek kapcsolatok, amik el fognak halni, mások redukálódnak, azonban ne aggódj, mert mi valódi, az megmarad. Azt szoktam mondani, hogy ha valakivel romlik a kapcsolatod azért, mert te ki mersz önmagadért állni, akkor érdemes feltenni azt a kérdést, hogy vajon mi tartotta eddig össze ezt a kapcsolatot? (A legtöbb kapcsolat valamilyen érdeken alapul, nem pedig szereteten. Én adok ezt, te adsz azt. Üzletelünk a szeretet, törődés, figyelem, elfogadás, biztonság alatt.) Igen, lehetséges, hogy ha valakinek már nincs benned érdeke, mert továbbá nem vagy elnyomott, kihasználható szerepben, akkor ez neki nem fog tetszeni, s vége a kapcsolódásnak. De kérdés, kellett-e ez valójában? Aki valóban azt szereti, aki te vagy, ő örül annak, hogy kiállsz magadért, hogy felszólalsz, hogy az lehetsz, aki vagy. Mert ha te boldog vagy, attól ő boldog.

Azonban azt is érdemes elfogadnod, hogy teljesen jogos és normális viselkedés a 10-20-30 éve ismert barátoktól, családtól, hogy meghökkenek először, amikor elkezded képviselni magadat. És tök jogos. Gondolj bele, TE vagy az, aki most másképp viselkedik, aki változtat, nem ők. Te voltál az is, aki eddig nem a legigazibb önmagát adta, aki elhallgatott dolgokat, aki olykor hazudott. Ez mind mind te voltál, s most te változol. Bármennyire is jó irányba halad ez a változás, nekik bizony ezt fel kell dolgozniuk, hozzá kell asszimilálódni. Tehát érdemes nem elvárni az első pillanattól kezdve, hogy mindenki természetesnek vegye, hogy hosszú évek után elkezded magadat képviselni. De se baj. Majd megszokják, ne aggódj.

Már csak azért se, mert ahogy az elején említettem, amint ki tudod alakítani a határaidat (és ez nem valami, amit egyszer kiraksz, oszt puff, hanem valami ami változik), onnantól kezdve az új emberek az életedbe már alapvetően ezekhez a határokhoz szoknak, így ismernek meg téged, ezért ott általában nem kell ezen a procedúrán végig menni. Azaz, az élet egyre könnyebbé válik.

Azt is meg kell említenem, hogy azzal, hogy emberek nem kedvelhetnek téged, esetleg kapcsolódásoknak vége lehet bekapcsolhat nálad a “szeressenek, fogadjanak el” sérülés. Azonban pont ez a folyamat az, ami által egyre inkább az lehetsz, aki vagy, s gyógyulhatsz. Magyarán nem lehet meggyógyítani magunkban ezeket a dolgokat, addig amíg folyamatosan kiszolgáltatjuk magunkat, s másoktól tesszük függővé a szeretetet az életünkben. Először érdemes bele állni, s utána kezd el az változni, hogy már nem rendeled magad alá mások kedvének csak azért, hogy elfogadjanak. Tehát előbb változtatok, s utána jön az az érzés, hogy jól vagyok e nélkül is, nem pedig fordítva.

‍

A határhúzás az első szinten viszonylag egyszerű. Nem könnyű olykor, de egyszerű. Amire magamban azt érzem, hogy nem - s ide bejön a képbe, hogy minél inkább kapcsolatba vagy a testeddel, érzelmeiddel, a szíveddel, annál inkább fogod érezni, hogy mi nem és mi igen, erre van egy cikk az oldalon - arra nemet mondok. Így ami marad, az jó eséllyel igen.
Azonban egy egy következő szinten abba a döntéshelyzetbe futsz bele, hogy van két jó lehetőség, melyiket választod? Ott már egy jó dolgot kell kvázi feláldozni, s döntened amellett, amelyik szerinted jobb. Ez még több figyelmet, önismereti munkát, s kapcsolódást kíván azzal a belső forrással, ami ott van mindannyiunkban.

‍

Ha olyan párt szeretnél, aki tiszteli, becsüli magát, aki értékeli magát, s ezért aztán téged is becsül, tisztel, értékel, akkor a Te utad a határok meghúzásán keresztül vezet. Emlékszel, beszéltük az ügyfelem példáját. Ha nincsenek határaid, nem mersz nemet mondani, valószínüleg megélted vagy éled folyamatosan az elnyomott szerepét, a “nem lehetek az, aki vagyok” érzését. Ez rombolja az önbecsülésedet, elveszik a tisztelet önmagad felé, s az önértékelés is sérül. Mi következik ezekből? Olyan élethelyzeteket teremtesz magadnak tudat alatt, ahol ezeket újra és újra elszenvedheted. A munkahelyedet utálod, mégsem váltasz egy jobbra, mert nem hiszed el, hogy sikerülhet, mert megelégszel ezzel. Amikor valaki megelégszik a számára szarral, azzal azt mondja, hogy: én ennyire tartom magam. Tudom, ez most keményen hangzik. Én se szívesen írom le, de jó szándékkal teszem, s hiszem, hogy az igazság a javadra válhat, ha elég bátor vagy belenézni. Alacsony önbecsüléssel pedig a párkapcsolat terén se várható semmi kiteljesítő. Illetve ez csak félig igaz. Van arra példa bőven, hogy két alacsony önbecsülésű embert összehoz a sors, s együtt gyógyulnak és fejlődnek, azonban ez a ritkább eset. Általában az ember inkább az elszenvedője lesz a kapcsolatnak. Gondolj csak bele, hogy akik ledominálják a másikat, azoknak egy alacsony önbecsülése ember mennyire jó “préda”... Hát igen, tudom. Szomorú, de ez van.

‍

Ne szomorkodjunk, mert ennek a résznek az lenne a lényege, hogy tudd, amint te elkezdesz fejlődni, változni, úgy egyre csodálatosabb emberek és egyre csodálatosabb történések fognak bekúszni az életedbe. Tudd, hogy te vagy mindennek a kezdete, belőled rügyezik ki az életed. S ez nem csak holmi spiri költő duma, ez a valóság. A hiedelmeid, mintáid, sémáid meghatározzák, hogy tudat alatt milyen eseményeket hozol létre az életedben. Ha azt hiszem, hogy nem vagy elég jó, akkor olyan események jönnek az életembe, ahol visszaigazolást nyerek arról, hogy tényleg nem vagyok elég jó. De a jelen példa, az nem a tyúk vagy a tojás esete, itt a kezdet, az belőlünk jön létre. Persze az is jelen lehet, hogy az esemény egyáltalán nem adna erre okot, hogy ezt higgyem, én a hiedelmem miatt, mégis belevetítem. De az is igaz, hogy a velünk történő dolgok mindig arra próbálnak rámutatni, hogy mi van bennünk, s így tudunk gyógyulni, így tudunk fejlődni. A problémák mindig tanító jelleggel vannak az életünkben.

‍

Remélem sikerült egy nagyobb szeletét megmutatni a témának, s átadni azt, miért is ez az egyik legfontosabb dolog az életünkben.

‍

Tudd, hogy sosem késő elkezdeni, tudd, hogy neked is menni fog. Mindenkinek megy. Ezek tanulható dolgok. Mint hogy mindenki tanulja is, senki sem így születik. Emlékszel, korábban írtam, hogy majdnem hogy bárki jöjjön hozzám, ez mindig téma. De tudd azt is, hogy nélküled nem fog menni. Anélkül, hogy lépéseket tennél, nem fog menni. Ez olvasással, meg videók nézésével nem megoldható, kellesz bele te is. Te vagy a lényeg.

‍

Szóval én bátorítalak, hogy indulj el, cselekedj, mert az az érzés, amikor azt érzed, hogy igen, mondhatok nemet, vagy amikor azt érzed, hogy végre az lehetek aki vagyok, igazán lényemből fakadóan élhetek, az felbecsülhetetlen.

‍

Az nyugalom.
Az szabadság.

További írásaimat a honlapomon, valamint az Instagramon olvashatod. 

‍

• énhatárok önismeret önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!