"Felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább" - írja Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvében, amiben végigvezet minket, olvasókat egy olyan transzgenerációs önismereti úton, melynek segítségével esélyt kaphatunk arra, hogy saját életünkben is észrevegyük és helyére rakjuk a megörökölt viszonyulásainkat és viselkedési mintáinkat.

A könyvben olyan példákat olvashatunk örökölt sorsokról, melyek hatására önkéntelenül is el fogunk gondolkodni azon, vajon mi miért éppen úgy élünk, ahogy és miért reagálunk bizonyos dolgokra úgy, ahogy. Mert bár nem törvényszerű, de könnyedén elképzelhető, hogy családunk valamely tagjának sorsát képeztük le a saját életünkre úgy, hogy fogalmunk sem volt róla. Szeretjük azt hinni, hogy a múltat nem érdemes bolygatni, de az igazság az, ahogyan Churchill is fogalmazott, hogy 

Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre

Súlyos örökségek befolyásolják sorsunk alakulását. És ezek feltárása, megértése nélkül képtelenek leszünk a változtatásra is. Sokan nem gondolnánk, de a sejtszintű tapasztalások, a fogantatásunk körülményei alapjaiban határozták meg az életünket. Kutatások bizonyítják, hogy például a szorongó anyának, bár ez sem törvényszerű, kivételek mindig vannak, de az esetek többségében a gyermeke is szorongóvá válik.  

A magzat ugyanis, már az anyaméhben érzékeli édesanyja minden rezdülését, feszültségét, rossz érzését, hiszen "belőle" táplálkozik, az anya által létezik. És még mielőtt legyintenénk, hogy ez az egész egy butaság, kutatások bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akiket szüleik valamilyen okból nem akartak megtartani, egész életükben küzdöttek az érzéssel: ők nem kellenek ennek a világnak. Az elutasítást alapélményként hurcolták és sokszor önpusztító életet éltek, ártani akartak maguknak,  így téve eleget a szülői elvárásnak.

De kardinális kérdés például az is, hogy fiúnak vagy lánynak vártak-e minket a szüleink és végül azt kapták-e, amit "kértek", illetve ha nem, akkor annak ellenére hogyan viszonyultak hozzánk. A könyvben rengeteg történetet olvashatunk arról, hogyan siklottak ki életek, milyen gondokat okoztak a későbbi párkapcsolatokban, kötődésekben a korai éveinkben szerzett tapasztalataink.

A nő, aki helyett a szülei fiút vártak és, akit emiatt nem hagytak nőiességében kiteljesedni, egész életében küzdött a nőiességének megélésével. Kiüresedett az élete, párt nem talált magának, gyereke nem született, egyedül élt és már a húszas éveiben elmaradt a menstruációja. 

De olvashatunk még a "funkciógyerekek" sorsáról, akik szülei által meghatározott küldetéssel érkeztek a földre (tartsák össze a házasságot), a helyettesítő gyerekek drámájáról, akik elhunyt testvérük után érkeztek, az ikergyerekek identitáskeresésének nehézségeiről és arról is, hogy az egykeség vagy a  testvérsorrend hogyan befolyásolhatja életutunkat. A fejezetek végén segítő kérdéssorokat találunk,  melyek utat mutathatnak, hogy életünkben megtalálhassuk a saját válaszainkat. 

A pszichés trauma nem elfelejthető, nem kitörölhető és nem tehető semmissé  

A trauma szó viszont nem összekeverendő, az "olyan depis a hangulatom, mert szomi az idő" típusú érzésekkel. A "Trauma nem más, mint a fenyegetettségre, a halállal és erőszakkal való szembesülésre adott teljesen természetes emberi reakció"- hangzik el a könyvben. A traumák generációk közötti átörökítésére legelőször a holokauszttúlélők gyermekeinek megmagyarázhatatlannak tűnő lelki problémái világítottak rá. Ekkor bizonyosodott be hosszas kutatások után, hogy

a múlt az utódok zsigereiben él tovább.

A fel nem dolgozott traumák ott gyűrűznek generációkon át. Így fordulhat elő az, hogy a látszólag teljesen rendezett, jó családból származó tinédzsernél egyszer csak, minden előzetes indok nélkül, anorexiás megbetegedés jelentkezik. Végül a terápiás kezelés hatására előkerül egy olyan összefüggés, ami mindent más világításba helyez. A holokauszttúlélő nagymama csontsoványra fogyva szabadult a koncentrációs táborból. De mivel múltjáról soha senkinek nem beszélt a családjában, az eltitkolt trauma végül, az unoka életében látott napvilágot. Hátborzongató, nem igaz? 

• feldolgozatlan traumák pszichológia traumatizált traumatizált személy

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!