Meztelen boldogság
Mondják, hogy az egyedüllét megtanít arra, hogy majd értékeld ha végre társra lelsz, ha végre eljut hozzád az akire annyira vártál.
Szerintem szimplán megtanít minket arra, hogy mennyire kell értékelni saját magunkat és arra, hogy tudd mi az amit nem fogsz elviselni, mi az amit te saját magad tudsz, hogy neked nem kell mert megvagy nélküle. Le tudsz ülni egy asztalhoz enni egyedül, ki tudod fizetni a csekkeket és ami még ettől is sokkal fontosabb, az egyedüllétben meg kell tanulni szeretni magunkat.
Néha ebben a nagy rohanásban megfeledkezünk arról, hogy végeredményben mindig egyedül leszünk. Miközben persze csodálatos érzés, hogy vannak emberek akikre számíthatunk vagy akik megosztják velünk életük egy szakaszát. De ettől sokkal fontosabb megérteni és a helyén kezelni, hogy mindig egyedül leszünk.
Lehet, hogy azért vagyunk csalódottak mert nem kapjuk meg azt amire vágyunk, de az utóbbi időben ezt volt időm átgondolni, hogy mennyire félre definiáljuk a szeretetet és annak velejáróját. Nem azért kellene két embernek együtt lenni, hogy a meg nem valósult elképzeléseiket valósítsák meg vagy képzeljék bele egy új kapcsolatba, hanem hogy újakat képzeljenek el együtt. Ezt pedig nagyon fontos megérteni. Kicsit olyan ez mint a hamupipőke meséje, hogy kire lesz jó az a cipellő. Kislányként imádtam azt a mesét és szerintem ha végig gondoljuk nagyon komoly üzenete van. Mert az egész arról szól, hogy végig lehet próbálni, erőltetni mindenkire azt a félpár cipőt és tehet bárki bármit az csak Hamupipőkére lesz jó. De ezt nem érti senki. Vagy csak kevesen, hogy bármennyire hisszük, hogy számok és elképzelések miatt így vagy úgy kell cselekednünk valójában az önbecsapásunk része és már az elvárásnál elbuktunk.
Ha választhatnánk mind boldogan akarnánk élni, nem beszélnénk elvárásokról vagy bármi olyan dologról amit az életben fel kell öltöztetni. Mert a boldogság meztelen, a boldogság nem kérked és nem bagatelizál, a boldogság néha eltűnik de visszajön. Meztelenül.
Nem ólálkodik nem mutat másra, nem utálkozik és elfogad. A boldogság egy örömlány, akit néha vendégül láthatunk , hol rövidebb hol hosszabb időre. A boldogság nem időz, mert nincs neki, csak jön - megy, így állandó vendég az életünkben. De mi mindig szeretnénk, ha ott lenne. Fizetnénk neki, hogy pásztorórákat töltsön el ott és azzal kinek épp szüksége van rá. Úgy emlegetjük mintha egy drága kincs lenne, ami ha egyszer beköszön marad, de érthetetlen számunkra, hogy átutazó. Nem lehet mindenkor velünk, de ha jön el kell fogadni és a távozását és meg kell értenünk. A boldogság nem kéri, hogy keresd másban és azt sem hogy követeld őt. Csupán azt kell megérteni, hogy így működik Ő, a boldogság.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez