Majd hirtelen felocsúdtam az álomból, és ismét magányosan ültem a négy fal között. Mindezt hosszas, reménytelen párkeresés követte, illetve a fürkésző tekintetek hada, amelyek várták miértekre való válaszokat. De én nem akartam rólad beszélni, és azt sem akartam, hogy más is kapjon belőled egy részt. Önző módon csak magamnak akartalak: a fájdalmat, a szerelmet, az örömet, a hitet és a reményt is – mert azokat tőled „kaptam”.

Te az érzések színes kavalkádját ajándékoztad nekem. Megtanítottál szeretni, érezni és elveszni. Mindeközben pedig hinni, remélni. Sokszor a pillanat hevében kizártuk a külvilágot, és hagytuk, hogy a világ történjen körülöttünk. Szüntelenül vágyakoztunk, őrülten kerestük egymás érintését. Én ezeket a pillanatokat akarom megőrizni, nem a búcsúzást.

Tudod… én melletted kaptam igazán levegőt. Így ha érzem, hogy valamiféle fojtogató érzés kerít hatalmába, akkor csak becsukom a szememet és némán hallgatok.

Ott vagyok melletted.

Eötvös Natália

• lélekhangok melletted szeretni

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!