Már nem tudnálak szeretni
„Ahol tűz volt, ott maradt parázs is.”- szerintem mindenkinek ismerősen cseng. Ez amolyan általános igazságnak számít, akit szerettünk azt újra képesek lennénk szeretni. A parázs mindig megmarad, lehetséges, hogy ezen gondolat mentén születik meg az is, hogy az ex nem léphet át a barátság zónájába.
A kapcsolatunk szép volt, ez kétségtelen, le sem tagadhatnám és ugyan miért is tagadnám le, hiszen annyi mindent hozzátett az életemhez és remélem a tiédhez is. Sok mindenre megtanított két ember kapcsolatáról.
Hosszú volt és minden benne volt, amit bele lehet tenni, amire akkor, mi ketten képesek lehettünk. Könnyű lenne visszatekintve a jelenlegi érettséggel kritikákat megfogalmazni. Így hát nem is a kritikus nézőpontot választom, mikor erről elmélkedem.
Elteltek hetek, hónapok és évek, eközben mindkettőnk változott. Ez gyatra kifejezés, hiszen annyi mindent magába foglal. Mások a prioritások, más az életszínvonal és az élethelyzet, mint akkor. Biztos vagyok benne, hogy jelen állás szerint mi sosem találkoztunk volna, egy közös kapocs sincs a jelenlegi életünkben. Én a család felé orientálódtam, te maradtál örök fiatal, én már nem lelem örömöm sok olyan dologba, amiben te még igen. Ez az oka annak, hogy jelen időben nem lennél számomra célszemély, nem a te tulajdonságaid keresem és találtam meg jelenlegi párkapcsolatomban, ahogy te sem az én tulajdonságaimat kerested és találtad meg, mint partnert.
Ezek mellett azonban, tudd, hogy nagyon jó embernek tartalak és nem egy hétköznapi jelenségnek. Nem vagy számomra közömbös, de ez nem a férfi és női szerepkörnek tekinthető, hanem annak, amilyen vagy. Tisztelni tudlak az elhivatottságodért és mindazért, amit elértél. Azért, mert gerinccel a testedben éled meg a napjaidat és nem forintban méred az embereket. Emberként nagyon sok dologért felnézek rád és, ami fontosabb, én tudom ennek a történetét, nem csak a kész szituációba látok bele.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez