Már nem azt keresem, amit régen
Már nem azt keresem, mint régen. Értelmetlen visszanézni, az ideákra, ideálokra, a szempontokra, amik olyan fontosak voltak. Mert ha szembe jönne velem a zsánerem, elsétálnék mellette. Mert már nem azt keresem, mint régen.
Nehezen nézem végig a hagyományos két éves kapcsolatokat, a sok mosolyt, de felszínes szavakat. A fene, egy randira is nehéz elmenni anélkül, hogy felhozhatnád a komoly kérdéseket. De ha megteszed, az egekig emelnek, hogy hű, te aztán nagy falat vagy, nehezen megszerezhető, talán egy kicsit túl bonyolult is? Azelőtt lehet örültem volna, ha ilyen szavakkal illetnek. Most arcomra fagy a mosoly, mert semmi bonyolultat nem kérdeztem, csak valami értelmesről is beszéltem, valami kevésbé sablonosról, valami igaziról. De az igazi már senkit nem érdekel.
Az változott, hogy már egyáltalán nem fontos, hogy minden részlet rendben legyen. Már mindegy, hogy elég magas-e valaki, kockás-e a hasa, és hogy tényleg olyan csibész-e a mosolya, mint amiről mindig is álmodtam. Az számít, hogy ugyanaz járjon a fejében, őszintén kérdezzen, és igazi legyen. Ne legyenek tabuk közöttünk, mindenről nyersen beszélhessünk. Nem is olyan nagy kérés, meg nem is olyan bonyolult, na meg főleg nem elérhetetlen.
Építeni szeretnék, olyan szempárra lelni, ami simogat, ami a biztonságot adó otthon, mégis merő izgalom. Étterembe menni? Szívesen enném a saját főztödet. Vagy igyunk meg egy teát, esetleg egy pohár bort, aztán sétáljunk egy végtelen hosszút. Ne legyen, mi elterelje a figyelmünk, csak egy kicsit, csak egy kicsit legyünk ketten. És ha már eldőlt, hogy maradunk, hogy köztünk van valami érdemes, akkor ne siessünk. Fogd a kezem, de ne siess. Tudni szeretném, hogy miben hiszel, tudni szeretném, merre mennél, mitől csillog az izgatott tekinteted, mi az, ami mellett kiállnál? Megismerném a mindened: kezdjük a legrosszabb éneddel. Mutasd magad, hidd el, így leszel igazán érdekes.
Amikor hazaviszel, ne siess. Fontos nekem a család, mindennél fontosabb. Szeretném, ha te lennél az enyém, és én a tiéd. Ha megismernénk, honnan hozzuk a mintákat, a szokásaink, az értékeink. És ha álljuk a próbát, lehetünk mi is egy. De ne siessünk, legyünk egy kicsit ketten. Légy kíváncsi a barátaimra, mert én is rajtuk keresztül ismerhetlek meg igazán. Őket mi választjuk, nem véletlenül. Vigyél, mert én is vinni szeretnélek, legyünk büszkék az egységünkre, mert egymás kezét fogjuk. De azért maradjunk otthon is. Védj meg a rémálmaimtól, és simogasd a hátam, míg végre újra békésen alszom. Nyújtózz az ágyunk teljes hosszában, ébredj, mert a gőzölgő kávénk felett máris beszélgetnék. Mégse siessünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez