Kéz a kézben – én és a szorongás fojtogató jelenléte az ünnepek alatt
Ezért nem segít az sem, amikor az ünnepi asztalnál a kérdések 90 százaléka a jövődről alkotott kép szilárd táptalajára irányul. “Na, mikor fejezed akkor be az egyetemet? Utána hova tovább, van valami elképzelés egyáltalán? Hogy állsz ezzel és azzal? Sikerült már végre?” Még, ha tudatosan nem is rosszindulatúak ezek a kérdések, rendkívül destruktívan hathatnak a mentális állapotunkra. Mert miről is szól az ünnep? Arról, hogy együtt legyünk végre, békességben, harmóniában, és elengedjük végre a fojtogató gondolatokat, problémákat, de minduntalan felbukkannak, újra és újra, történetesen az ilyen kérdések formájában.
Szerencsére ma már rengeteg edukatív jellegű, a mentális állapotunkkal foglalkozó oldalt, platformot találhatunk, és ezeknek a nagy része is azt taglalja, főleg mostanában, mennyire szomorú, hogy őszinte érdeklődést, ami tényleg arra irányul, hogy hogy is vagyunk, hogyan éljük meg a mindennapokat, nem kapunk. Csak még mélyebbre löknek minket az amúgy is feneketlen verembe.
Nem azt mondom, hogy valami csak úgy lehet teljes, ha egész és kerek, de igenis tisztában kell lennünk azzal, hogy nem mindannyian éljük meg ugyanúgy ezt az időszakot. Persze ettől függetlenül gyönyörű pillanatokkal, soha el nem múló emlékekkel gazdagodunk, de ezek még nem zárják ki, a szorongás, a pánik, és a mentális betegségek jelenlétét, negatív hatásait, ilyenkor sem.
Szóval azt hiszem, talán a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy ahelyett, hogy azt kérdeznénk a másiktól végzett-e már végre valahára valamivel, afelől érdeklődünk inkább, hogy hogyan is érzi magát, és, ha van valami problémája, kap-e megfelelő segítséget vajon. Az ember nem siránkozik, nem is célja alapvetően, úgy vélem, de ne feledkezzünk meg azokról, akik másképpen, vagy ezeknek a dolgoknak az árnyékában élik meg az ünnepeket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez