Így hagytál el szavak nélkül

Napról-napra arra ébredek, hogy ugyanaz a kérdés zakatol a fejemben, a szívemmel egyenlő ritmusban pereg. Mert az ember könnyen megszokja és megtanulja milyen valami nélkül élni, de abban a pillanatban, hogy csak egy másodpercre is megérzi a boldogságot, levegőt venni sem tud, ha újra elveszíti. Nézek magamba, talán bennem a hiba. Talán én kergettelek el azzal, aki voltam. Talán én nem hagytam, hogy elmondd, valami baj van, valami hibádzik.

Talán csak a fejemben építettem fel a tökéletes kettőnk közti teret, amiben nem hagytam neked elég lélegzetvételt. Most pedig büntetem magam… Mert fel kellene állnom, és szembenézni azzal a ténnyel, hogy nem kellettem eléggé Neked. Ehelyett a fájdalmaim mocsarában fürdőzöm tovább és tovább. Hogy miért? Mert az emlékeimben még most is érezlek…

Most csak csendben nézem a képedet és közben arra gondolok, hogy mennyire gyűlölöm a napot, amikor utoljára láttalak. Gyűlölöm, hogy hagytalak elmenni, hogy nem kérdeztem semmi csak néztem, ahogyan lassú léptekkel elviszed a szívemet és vele együtt azt is, aki voltam melletted. Hogy mennyire gyenge vagyok, hogy mennyire tehetetlen. Tudod, csak az a baj, hogy bár az idő múlik, én még mindig érzem az ajkamon a leheleted….

Továbbiak itt és itt!

• búcsúzás érzelmek szakítás szerelem

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.