Idővel megtanulsz elengedni
Lépésről-lépésre kezdem megismerni újra önmagam. Azután, hogy a padlóra csattanunk, jön valamiféle elsöprő belső változás. Persze hazudik, aki azt mondja, elsőre ez tetszik neki. Nem. Rohadtul nem, de amikor szembenézel saját magaddal, ott állsz egyedül, és senki nem rágat ki a szarból, akkor megérted, hogy fel kell állnod. Kerüljön bármibe is.
A csalódások után foltozni próbáljuk a szívünket. Mindenki másképp csinálja. Mindenki keresi a saját megoldásait, és nem biztos, hogy elsőre sikerül. Van, aki azonnal belemegy valamiféle játékba másokkal. Keresve önmagát, ledobva a fájdalmat. És van, aki magára zárja az ajtót, és a hallgatásba burkolózik. Én az utóbbi voltam.
Ott álltam, és vártam. Vártam azt, hogy idővel rám találjon valamilyen felmentő sereg és kihúzzon abból a passzív és mély mocsárból, amibe süllyedtem. Túl sűrű volt a levegő, és ki lehet jelenteni, hogy minden jéggé dermedt bennem.
Az a legnagyobb nehézség ezekben az érzelmi traumákban, hogy van egy pont, ahol meginog a saját belső hited. Amikor azt érzed, hogy mindaz, amiben harminc évig fixen hittél, egyszer csak veszni látszik, az egy kétségbeejtő momentuma az életnek. Mert nem érted. Nem érted mi történt? Miért történt? És, ha már megtörtént, hogyan tovább? Megoldás sehol. Hit sehol. Az érzés nincs meg. A másik sincs meg. Csak a fájdalom és az űr, na, az megmaradt.
A napok egy jelentős része csak úgy eltelik. Passzívan, és gondolatokkal körbepárnázva nézek ki a fejemből. Ez így rendben lenne? Tényleg így kell ennek lennie bennem? Fáj, oké fáj az elmúlása annak, amin szorgosan dolgoztam hosszú-hosszú ideig, hogy stabil és biztos legyen. De a fene essen bele, meg kell már végre értenem nekem is, hogy semmi sem biztos az életben, csak a változás. Hogy az, ami ma a miénk, holnap egy másodperc tört része alatt a semmibe tud veszni. Hogy az élet az arcodba fogja tolni a leckét, kőkeményen és nem lesz benne köszönet, amíg meg nem érted végre, hogy nem szabad függeni semmitől maximálisan, mert akkor pokoli lesz annak az elvesztése. Nekem is az volt. Kicsit tényleg belehaltam.
Aztán hiszed vagy sem, egy napon, megértettem mindent.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez