Nagyon nehéz az új és feltörekvő márkák helyzete, különösen azoké, amelyek mélyről indultak. Talán a leginkább így van ezzel a Ssangyong. Csúnya autókat gyártani, aztán egyszerre csak szépeket, vagy legalábbis elfogadható formájúakat, nem megy máról holnapra. Fizikálisan, ha az autógyárnak sikerül is, a vásárlók számára ennek az elfogadása sokkal lassabb folyamat.

Márpedig a mai Ssangyong egyáltalán nem csúnya, mint ahogy pár évvel korábban volt.  Az a pozitív lendület, ami a többi koreai márkát viszi, mindenképpen kihat a Ssangyongra is. Volt idő, hogy a KIA vagy Hyundai modelljeire is furcsán tekintettünk. Manapság pedig az egész világ imádja őket.
A Ssangyong brand megítélésén, ismertségén viszont még sokat kell dolgozni, hiszen az autó egy önkifejezési eszköz. Éveken át fogjuk birtokolni, megjelenünk vele nap, mint nap. És talán nincsen másik tárgy, amiről a környezetünk jobban meg tudna ítélni bennünket, mint az autónk.

A Tivoli határozottan egyedi autó, mind külsejét, mind belső terét tekintve. A vevőkör tehát egyértelműen azok közül fog kikerülni, akik egyediségre vágynak és nem szeretnének a tömegmárkák szürke sivárságában elsüllyedni. A vásárlókör ebben a szegmensben hatalmas. Mondhatnám, hogy a Tivoli vetélytársa a Suzuki Vitara, de ez nagyon leegyszerűsítené a helyzetet, hiszen minden gyártó részt vesz a kiskategóriás crossover szegmensben. Mindazonáltal, ha az ár/érték arányt tekintjük, akkor valóban a Vitara az, akivel a Tivoli szembe száll(t). Formai szempontból is van némi hasonlóság, bár a Tivolit nagyon nehéz lenne egyetlen autótípushoz hasonlítani.
A 2015-ben megjelent Tivoli rendkívül alapos ráncfelvarráson esett át tavaly. Nevét egyébként, ahogy a címből is kiderül, az I Lov(e) it kifejezés fordított leírásából, illetve az olasz város neve után kapta. A facelift lényegesen erősebbre sikerült, mint amit ilyenkor megszoktunk. Gyakorlatilag egy vadonatúj autót kaptunk, amely kívülről a jelentős orrmódosításból, belül pedig egy nagyon alapos átdolgozásból állt.

A crossover jelleget, tehát a magasított felépítést, tovább hangsúlyozza az autón körbefutó fekete műanyag fényezetlen csík. Robosztus megjelenést sugall az első, a korábban említett átdolgozott lökhárító. A tervezés során nagy hangsúlyt fordítottak rá, hogy az autó relatív rövid méretéből, minél több jusson a beltérbe.  Széles tengelytávja és az üléspozíció székszerű elhelyezése legalább egy kategóriával nagyobb térérzetet biztosít. A műszerfal szinte merőlegesen áll, szögletes formái pedig az európai szem számára kicsit szokatlan formavilágot hordoznak. Ezzel pedig egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy ne lenne szép belülről az autó. Az alapanyagok ugyan nem mindenhol a legpuhábbak, de összeillesztési hibákkal, vagy akár recsegő illesztésekkel sehol nem találkozni.  Talán az én szememnek a rengeteg helyen használt zongoralakk borítás nem megszokott. De ha már a minőség és az anyaghasználat kérdésénél tartunk, akkor itt kell kiemelni a műszerfalat és a középkonzolon elhelyezett monitort.
A tesztautónk az egyik legjobban felszerelt DLX felszereltségű változat volt, elképesztő számú széria és extra felszereltséggel. Ezek között volt az automata váltó, valamint az igencsak látványos, 10,25”-es HD LCD műszerfal, valamint a 9”-es érintőképernyős multimédia egység a középkonzolban. A digitális műszerfal jól konfigurálható és látványos. A középkonzolon lévő kezelőegység pedig viszonylag könnyen kezelhető, és a telefonunk is kitükrözhető rá. A Ssangyong-ok kihangosítója általában tökéletes minőségű, a Tivoliban ez sajnos inkább csak közepesnek volt mondható.  Ez a kocsi ugyan nem presztízs márka, de ebbe a kis SUV-ba sikerült belepakolni szinte mindent, ami a mai modern autógyártás során elérhető. Egy Mercedes, vagy BMW felszereltsége, műszerfala sem tud többet, mint ennek a feltörekvő márkáé. Az összes vezetéstámogató funkció, mint a sávtartó, vagy a vészfékező rendszer ugyancsak a felszereltség részét képezte. Ami viszont nem értettem, hogy miért nem került adaptív sebességtartó a kínálatba. Emiatt nem mondhatjuk csak, hogy a Tivoli képes a második szintű önvezetésre. Ez akkor valósul meg, ha az autó automatikusan képes felvenni az előttünk haladó jármű sebességét, sávban tartja a járművet és akár képes leállni, vészfékezni. Ha ezt nem is tudja, de arra képes, hogy figyelmeztessen, ha túl közel került egy jármű, illetve a városi dugóban jelzi, ha az előttünk dugóban araszoló gépkocsi éppen elindult.

A térkialakítás nem csak az első ülésen ülők számára kedvez, a hátul ülők számára is kellemes a lábtér. A térérzet pedig a magas tetővonalnak köszönhetően szintén kellemes. Aranyos, egyedi megoldás az első ülések hátsó felére rögzített gumipánt, aminek a segítségével rögzíthetik a hátsók a csomagjaikat az üléshez. Szükség is van erre, hiszen a belső tér növelésének hátrányával a csomagtartónál találkozunk. Ha politikailag korrekt akarok lenni, akkor úgy fogalmaznék, hogy az nem túlságosan nagy. Városi használatra természetesen elegendő, és szükség esetén a hátsó ülések lehajtásával a csomagtér tovább bővíthető.

Összességében a Tivoli egy remek autó. Sokkal-sokkal jobb, mint az image-e. Egyetlen fájdalompontja a méretéhez képest magas fogyasztása, ugyanis 9,1 literes fogyasztást mértünk vegyes használat során.  Véleményem, hogy a körülbelül 1l-es többletet bőven kompenzálja a remek felszereltség és a dinamikus teljesítmény. A 163Le-s 1.5l-es motor remekül viszi a viszonylag nehéz 1400kg feletti járművet. Futóműve kifejezetten kellemes, az egyes úthibákon szinte észrevétlenül halad át. A kormánya kicsit amerikai stílusra lett hangolva, így a „szokásosnál” könnyebben tekerhető.  Aki a Tivolit választja biztosan nem fog csalódni, viszont meg kell szoknia, hogy egyelőre kétszer kell elmondania, hogy milyen márkájú az autója, mert a márka ismertség még nem áll az élen. Utóbbi viszont biztosan hamarosan változni fog, ha megnézzük, hogy milyen modellkínálata és ára van a Ssangyongnak.

• ssangyong ssangyong crossover ssangyong tivoli ssangyong tivoli teszt

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!