Hová tűnt a szerelem?
És a hétvégék? A rohanás, az érjük utol magunkat a házimunkában, és egyebek. De miért csak a házimunkában akarjuk behozni a lemaradást? Tudom, látványos a vasalatlan ruhák halmaza, és a por is szemtelenül üvölt az arcunkba a polcokról. De a kapcsolatunkban is utol kellene érnünk magunkat. Időt kellene rá szánnunk. Mert az is pofán tud ám vágni, ha nagyon elhanyagolják. Pont olyan, mint a vasalatlan kupac. Addig- addig tornyosulnak a ruhák, amíg egyszer csak azt vesszük észre, hogy nincs már lassan mit felvennünk. Nahát, a kapcsolat is pont ilyen. Addig-addig toljuk a közös élményeket, amíg egyszer csak arra ébredünk, hogy üres mellettünk az ágy. És persze akkor már látjuk, hogy mit lehetett volna megtenni, mi az, amiben hibáztunk. És látjuk azt is, hogy mi az, amiben a másik fél hibázott. De az a kérdés, hogy ebből a hibakupacból, mit tudunk kihozni. Elkezdjük-e utolérni a kapcsolatunkat, együtt, közös erővel, vagy hagyjuk, hogy beszippantsa ezt a szerelmet is a rohanó világ porszívója?
És a helyzet az, hogy sok idő kell hozzá, hogy helyrebillenjen a párkapcsolat, ha már egyszer hagytuk elbújni a szerelmet, és engedtük, hogy kiosonjon a törődés a szövetségből. Erre nem lesz gyorsan oldódó instant megoldás. Ezt csak lassú léptekkel lehet helyrehozni. És akkor, ha elég kitartóak vagyunk, rádöbbenhetünk, hogy ez a fajta szeretet, amit a másik iránt érzünk, ez valójában a szerelem. Annak egy kiérettebb formája, amit ha ápolunk, amivel ha foglalkozunk minden egyes nap, akkor boldogsággal és elégedettséggel töltheti meg az életünket, akár egészen a végig.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez