Honnan tudjátok, hogy készen álltok a házasságra?
Bármennyire is nagy a szerelem, mégiscsak jó tudni, nem csak egy kósza fellángolásról van-e szó, mielőtt két ember végleg összekötné az életét. Hiszen akkor minden megváltozik, és mindent együtt kell csinálnotok. A jó házasság ízig-vérig csapatmunka, és honnan tudhatnátok biztosan, hogy idővel nem halványul el bennetek a láng?
Nem ha, hanem mikor!
Sokat elárul egy párról, ha nem feltételes módban, hanem jövőidőben beszélnek a kapcsolatukról. Teljesen mást jelent ugyanis a „ha gyerekünk lesz” és az „amikor gyerekünk lesz” mondat – az utóbbi természetesen sokkal erőteljesebb. Persze, nem csak a gyerek szempontjából, de mindenképpen előny, ha közös terveitek vannak.
Más szemmel látjátok a világot
„Férfi és nő... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.” – szól a híres Karinthy Frigyes idézet. És ezzel nincs is probléma: ha el tudjátok fogadni egymás nőies, illetve férfias tulajdonságait, de az igazán lényeges dolgokban egyet tudtok érteni. Furcsa is lenne, ha teljes mértékben megegyezne az érdeklődési körötök.
A kis viták nem számítanak többé
Amikor a „miért etted meg az utolsó sütit, miért nem hajtottad le a WC-ülőkét, miért dobálod szét a zoknit?!” című viták többé nem számítanak, akkor két dolog lehetséges: vagy annyira szeretitek egymást, hogy beláttátok, nem érdemes időt és energiát pazarolni ilyen apróságokra, vagy egyszerűen annyira elegetek van már egymásból, hogy az idegesítő apróságok sem érdekelnek. Reméljük, nem az utóbbi!
Együtt tudtok élni a horkolással
A nő legszebb szerelmi vallomása, ha vállaljaz élethosszig tartó inszomniát, mert élete párja alvás közben egy haldokló mormota hangját hallatja.
Nem okoz gondot a villanyszámla
A házasság azért kemény dió, mert nem csak a klassz dolgokat kell együtt megélni, hanem bizony olyan problémákon is együtt kell túljutnotok, mint a mocskos anyagiak. És a keserű igazság az, hogy instabil anyagi helyzetben nem érdemes nekivágni a családalapításnak. Tehát ha nem igazán tudjátok még, ki, mit, hogyan fizessen, akkor lehet, hogy érdemes lenne várnotok még egy kicsit.
Nincs több titok – és így is izgalmas!
Ha az elmúlt éveket azzal töltöttétek, hogy éjjelente elsuttogtátok egymásnak a legféltettebb titkaitokat, a leghőbb vágyaitokat, kiismertétek egymás minden pozitív és negatív tulajdonságát, mégsem unjátok a kapcsolatot – vagy esetleg még mindig tudtok újat mutatni – akkor ez egy újabb jel, hogy készen álltok a házasságra.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez