Hiányzik, hogy hozzám érj
Van köztünk egy lépés távolság, ami fojtogat. Ami miatt félve érek hozzád, ami miatt nem vagyok már benne biztos, hogy örülsz az érintésemnek. Eltűntek az életünkből az apró semmiségek, amikről azt gondoltam, tényleg semmiségek. Most mégis őrülten hiányoznak. Hiányzol te magad, mindenestül.
Hiányzik a szikra a kezünk érintkezésétől, a hidegrázás a közelségedtől. Tudtam, mi az az intimitás, tudtam, milyen igazán közel lenni valakihez. Tudtam, hogy milyen olyannal lenni, aki igazán szeret. Akivel szavakkal, és szavak nélkül is, tökéletesen beszélünk a szeretet nyelvén. Mert az érintés egy szeretet nyelv, de mi már nem beszélünk ezen a nyelven.
Mondd, miért maradtam egyedül ezzel? Miért hiányzik úgy, hogy a karomba csípj, és őrültem a szemembe nézz? Egyáltalán miért hiányzol ennyire?
Szeretném, hogy a kezedbe vedd az arcom, szeretném, hogy a hajamba hajolj, szeretném, ha megérintenél. Szeretném, ha újra beszélnénk. Szeretném, ha emlékeznénk arra, kik vagyunk, kik vagyunk együtt, és miért is olyan jó együtt. Hogy meg merjem fogni a kezed, hogy érezd a pilláim az arcodon. Hogy visszatérhessen közénk az intimitás, a közelség, az egység. Hogy közel legyen a testünk is, és a lelkünk is. Szeretném, mert már nagyon hiányzik, hogy hozzám érj.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez