Hazudhatok magamnak is?

Szóval hazudunk, elfedjük a fájdalmas sebeket, és mi magunk tépjük fel, amikor azzal szembesülünk, hogy tényleg magunkra maradtunk a sok mindennel.

Hogy mennyire komplex az az érzelmi tumultus, ami bennem fortyog, azt is tudom, de csak egyszer kellene felszínre törnie, és akkor élesebbé, érthetőbbé válna minden reakció, válasz, döntés. De addig csak elmegyünk egymás mellett. Mi, emberek. Hazudunk egymásról, egymásnak, de leginkább magunknak hazudunk.

Mennyire helyénvaló ez így? Persze, sok mindent láttunk már, talán meg sem kéne lepődnünk dolgokon, de mi a helyzet azzal a bizonyos érzelmi tartománnyal, amivel mi rendelkezünk? Ami teljessé tesz minket?

Talán a külvilág számára, csak az az erős, életvidám lány vagyok, aki úgyis legyőz minden akadályt. Talán a külvilág így láthat, ha akar, és inkább elfelejt a felszín alá nézni. Észrevenni, hogy én is ember vagyok, én is sérültem épp eleget. Talán a világban mindenki hazudhat mindenről. Hogy ez mekkora bűn, mindenki döntse el saját maga. De velem mi lesz, ha bűnt követek el? Hazudhatok magamnak is?

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!