Hálás vagyok nektek, kiégett szerelmek
Ez akár egy elkeseredett gondolat is lehetne, de nagy megkönnyebbülésemre nem az. Bár ezt akkor és ott egészen máshogy láttam.
Az első dolog amire megtanítottatok, hogy soha nem jelenthetem ki azt, hogy célba értem. Nincs állóvíz, nincs állandóan tökéletes kapcsolat, nem szabad hátradőlni kényelmesen a tudattal, hogy ez már mindig így lesz. Megtanítottátok a múlandóság hihetetlen értékét, a hétköznapi harcok eredményét. Köszönöm azt is nektek, hogy már nem tartom magam másodrendűnek.
Meglehetősen furcsa, hogy ezt is meg kellett tanulnom, másoknak ez magától értetődő, nekem azonban ti mutattátok meg, hogy nem vagyok alárendelhető és nem is kell alárendelődnöm senki életének. Durva egy tanulási folyamat volt ez, hiszen az alárendelődés boldogtalansága mutatta meg, hogy tévúton járok. Sokkal jobb a társak vagyunk felállás.
Többek között az idő fontossága is nektek köszönhető. Hány évemet gyászolhatnám, ha nem találtam volna meg bennük az utat, ami a jelenhez vezet. Egyre csak erősödött a tudat, hogy feneketlen kútba kár a vizet engedni és ami ténylegesen nem működik, azt nem szabad erőltetni. A bicska mindenképpen beletörik, én meg csak verhetem a fejem a falba, miért is voltam ekkora hülye.
Azért is köszönetet mondhatok, hogy sokkal jobban bízok magamban. Ráébredtem arra, hogy egyáltalán nem vagyok paranoiás és a megérzéseim nem hamisak. Ugye nem csörög az a bizonyos haraszt ha nem fújja a szél. Már nem bizonytalanodok el észérvek nélkül. Ami nem logikus az nem áll össze, ott hiányzik egy puzzle darab, ami általában vagy hazugság vagy elhallgatott rész. Logikusabb lettem talán.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez