Hálás vagyok neked
Sajnálom, hogy nem tudtam annyi mindent adni neked, mint amennyit te adtál nekem. Bárcsak lett volna közös álmunk, és bárcsak, megtudtam volna érteni, miért imádtam a közeledben lenni. Bárcsak tudtam volna előre, hogy iszonyatosan fogsz hiányozni. Bárcsak sejtettem volna, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a kezedet foghatom, és veled együtt éghetek el a forró, vad érzelmekben. Sajnos azonban nem így lett…
De minden okkal történik. Ennek is így kellett lennie. Hálás vagyok, hogy megtanulhattam milyen az, amikor az ember veszít és milyen az, amikor az ember szeme hirtelen Niagara vízeséssé változik. Mert nekem nem patakokban folytak a könnyeim utánad. Hálás vagyok, hogy rávilágítottál, hogy tudok egyszerre szeretni és elengedni. És hálás vagyok nagyon sok mindenért, amiket átélhettem melletted…
Érzem, hogy néha még engeded, hogy melléd feküdjek álmomban. Érzem, hogy csendes érzelmeim, még eljutnak irányodba. Jó lenne, még utoljára elmondani, hogy néha még mindig hiányzol, és még milyen sokat jelentesz nekem, annak ellenére, hogy a szívem leghátsó részében vagy elzárva. Viszont azt is érzem, te ezt már nem akarod többé…
Ezért csak éjszakánként, amikor senki sem hallja, mondom halkan, hogy: Hálás vagyok, hogy az életembe léptél, majd eltapostál, és kiléptél, mert így végre kinyílt a szemem, eloszlott a rózsaszín köd, és megismerhettem önmagamat…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez