Ha nem kellek, felejts el, de ne bánts megint
Nem kevés idő telt el azóta. Se üzenet, se hívás, se beszélgetés, se találkozás. Amilyen gyorsan indult, olyan hamar véget is ért. Még mielőtt bármi is lehetett volna. Igazából az okokat már oly fölösleges keresni, hiszen visszafordítani már úgysem lehet semmit, de annyi biztos, hogy ha gondolni nem is gondoltam rád egy ideje, de a múltam része maradtál és tudom, hogy az maradsz is...
Lehet, hogy tisztában vagy vele, lehet, hogy nem, de iszonyatosan erős kisugárzásod van. Ezért akad meg a nők millióinak a szeme rajtad. És sokuknak ott is marad. Ahogy nálam is történt. Éveken át, minden alkalommal, amikor találkoztunk, jól megnéztelek magamnak, néha ott felejtettem a szemem rajtad, de ennyi. Semmi több.
Nyilván az hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem fantáziáltam, nem gondoltam tovább a dolgokat, de ezeket soha senkivel nem osztottam meg. Előtted is lepleztem, vagyis próbáltam, hogy még véletlenül se vedd észre, hogy mit váltasz ki belőlem az összes találkozás alkalmával, bár igazából fölösleges volt, mert mint utólag kiderült, te mindent leolvastál rólam. Viszont, én még akkor nem sejtettem, hogy te már az elejétől fogva jól megnéztél magadnak, de ravasz módon felvettél egy álarcot, elbújtál mögé, soha nem mosolyogtál vissza, így soha nem vettem észre, hogy vágysz rám.
A baj csak az volt, hogy az időzítés nem volt éppen a megfelelő. Egyikünk számára sem. Aztán egy jó darabig nem is volt rá alkalom, hogy, ha 5 percre is, de összeakadjon a tekintetünk. Számomra szép lassan a feledés homályába merültél, mígnem azon kaptam magam, hogy megint oda kellett mennem. Oda, ahol tudtam, hogy te is leszel. És onnantól kezdve gyorsultak fel az események. De még milyen gyorsan. A legelső alkalomkor, amikor hozzád tartottam, olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem helyben szívrohamot kapok. Pedig semmi nem történt még akkor köztünk. A szexuálisan túlfűtött üzeneteket leszámítva…Amit viszont már akkor tudtam, hogy hogyan arra nem tudok választ adni, de teljesen megbolondítottál. Vágytam rád.
Vágytam az őrjítően forró, és vad csókodra. A lágy érintésedre, ahogy végigsimítottad az arcomat. Imádtam veled a lopott perceket, és órákat. Imádtam veled beszélgetni, nevetni és olykor vitázni lényegtelen dolgokon. Imádtam, hogy okos vagy, és volt, hogy ittam a szavaidat, hogy mennyi mindent tudsz. Hagytam, hogy elbűvölj, és egy idő után minden porcikámmal akartam, vágytam rá, hogy napról napra még jobban. Azt éreztem te is ugyanúgy akarsz engem, mint én téged. De később rá kellett, hogy jöjjek, csak hittem, hogy te is akarsz engem. Mert szép lassan, a rózsaszín felhők kezdtek szétoszlani a szemem előtt, és tisztán, nagyon tisztán láttam, milyen játékot is űzöl velem... Sajnos azonban számomra, akkor már túl késő volt.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez