Gyerekként mindenki nárcisztikus
A gyermek nyíltan beszél, amíg a felnőtt nem állja el az útját. Amíg engedi és nem szól rá, hogy ezt már nem szabad, mert. Mert? Mert mi lesz, ha az ember őszinte, nyílt, barátságos, naiv, érzelmes? Mi lesz akkor, ha azt adod a külvilágnak minden maszk és megjátszás nélkül, aki ténylegesen vagy? Nem fognak elfogadni téged, kevesebben fognak szeretni? Na és? Hallottátok már azt a mondatot a felnőttektől, akár a szüleitektől is, hogy „csodálatos vagy, különleges, de azért társaságban fogd vissza magad?” Dicsérnek, de szorongást is hagynak maguk után. Előfordul, amikor egy felnőttnek semmi sem: túl csendes vagy, túl hangos, túl rossz, túl jó, túl okoskodó, túl buta, túl bunkó, túl barátságos, öntörvényű, makacs, naiv, könnyűvérű, frigid, satöbbi. De aki mindenbe és mindenkibe képes belekötni, az valójában nem a másiknak szól, hanem saját magának: ő az a személy, aki nincs jóba magával, aki még nem fogadta el úgy magát, ahogy van éppen.
Egy felnőtt olykor - és sajnos ez az általános -, a saját belső traumáiból, berögződéseiből indul ki. Ha őt visszaszorították valamiben, akkor ezt tudat alatt, amikor felnő, tovább fogja adni és nem feltétlenül fogja azt hinni, hogy ez rossz, sőt.
Tehát, menjünk vissza e cikk alaptéziséhez: Alapjáratban véve minden gyerek nárcisztikus, és ha helyesen megtanítunk neki mindent, ha megfelelő neveltetést kap, amiben nem szenved se érzelmileg, se szellemileg hiányt, akkor kinővi. Ha egészséges módon kapja a nevelést. Aki felnőttkorában énközpontú marad, aki mindent automatikusan magára vesz, magából indul ki, a maga igazát hajtja, az leragadt a gyerekkori nárcizmusban: ő volt az a gyermek, akinek nem tanították meg, hogy hogyan kell kifejezni az érzelmeit és kontrollálni azokat, ő volt az a gyermek, akit talán nem öleltek és nem dicsértek meg, hanem túlnyomórészt megfelelési-kényszerrel vette a levegőt is. Ő az a gyermek, aki szerint csak akkor szerethető, akkor normális, ha mindig mindenhol jól teljesít, mert a szeretetet a teljesítményben, a jó kislány és/vagy kisfiú imidzsben méri. A nárcizmus valójában önbizalomhiányos és szorongó, ezért lesz az eszköze a magabiztosság, a durvaság, a kontrol. Ameddig látszólag ő a főnök, ő az, aki kontrollál, addig nincs baj: de ha kiveszik a kezéből a gyeplőt, vagy nem érzi azt, hogy uralná az adott szituációt, akkor összeomlik.
A nárcizmus alapjáratban alap tulajdonságunk, ami kinőhető, ami egy egészséges szintre vihető. De ehhez egy egészséges szülő-gyermek, szülő-szülő, szülő-világ, szülőén kapcsolat szükséges.
Van négy kijelentés – több is, de ezek a fők -, amit a felnőtteknek nem igazán szabadna a gyerekekre használni:
Ne legyél ennyire túlérzékeny!
Miért vagy ilyen buta?
Te ezt nem értheted
Kicsi vagy még ehhez
Vajon miért egészségtelenek ezek a kifejezések?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez