Férfiszempont: Viszlát Kedvesem!
Vannak pillanatok, mikor az égre tekintek, meglátok egy repülőt, és úgy képzelem, Angliából hazatérve, landolás előtt, a földet kémlelve ugyanaz jár a fejedben, mint nekem. Talán néha eltöprengsz fentről, a Balatont látva egy pillanatra, merre járhatok, s mit csinálhatok az északi parton. Sokszor előfordul, bárhol is sétálok, elképzellek... Elképzellek, hogy szembe találkozunk, meglátjuk egymást, röpke pillanatra megtorpanunk, majd lassan közelítünk, hogy aztán egymás nyakába borulva, szorosan öleljük egymást, soha többé nem eresztve a másikat, miközben a könnyünk folyik az örömtől és csókoljuk egymás száját, arcát, ahol éppen érjük. Egy vízió csupán.
Ma már pontosan tudom, hol hibáztunk. Tudom, hol hibáztam, melyet akkor nem vettem észre. Hogy a szakítást megbántam e? Nem telik el nap, hogy ne sajnálnám, de nem azért, amiért gondolod. Nem azért, mert annyira rossz volna egyedül. Hanem mert visszatekintek arra az egoista, gyáva, gyermeki gondolkodású srácra, aki voltam. Szeretnék beszelni Vele, szeretném elmagyarázni az Élet értelmét, de nem lehet... Nem lehet, mert több mint két év telt el, s Te már 2000 kilométerre élsz valaki mással boldogan. Így kell tovább léteznem!
A héten valami megváltozott bennem. 26 hónap után, valami megváltozott. 26 kemény hónap, Atya Isten! Ez nem is velem történt...ez nem lehetséges. Ha korábban valakiről azt hallom, hogy 26 hónapig nem képes valakit elengedni, azt hiszem oda lépek hozzá és felpofozom. Erre tessék, Én magam élhettem át. Az érzések átalakultak bennem, s az eddigi kínzó hiányérzet, a gyötrő fájdalom és vágyakozás háttérbe szorult, s a helyébe valami egészen más lépett. A szép emlékek melegséggel töltik el a szívem. Az életnek, a folyamatos fejlődésről kell szólnia. Minden élethelyzet egy lecke, vagy leckék összessége, melyek a javamat szolgálják, ha képes vagyok megérteni az okokat. Az elmúlt 2 évben nem értettem, mire tanított a kapcsolatunk. Ma már tudom és hálás vagyok a leckéért is! Köszönöm, hogy lezárhattam egy olyan énemet, mely a szakítás után még jobban felemésztett. A sors fura fintora, ha erre, akkor a kapcsolatunk idején jövök rá, talán még mindig együtt lehetnénk. Persze a kérdés az, hogy Téged mire tanított a közös idő? Neked mi volt a leckéd, melyet talán már megértettél korábban? Talán tényleg így kellett lennie, és nekünk “csak” ennyi járt, hogy megtanuljunk valamit? Nem tudhatom biztosan, de az bizonyos, hogy egy magas szintű érzést váltottál ki belőlem, melyet annyira ritkaságnak könyvelek magamban, hogy már-már megrémít.
Ma úgy gondolom, a megmaradt emlékek teszik széppé azt a bizonyos egy évet, mely Nekünk megadatott, és ugyan soha nem felejtem, de muszáj elengednem. Muszáj volt, nincs más lehetőségem, hiszen jogom van a boldogsághoz, nem csak az egyedüllétemben lelt boldogsághoz, ugyanis az ember csak akkor boldog igazán, ha azt van kivel megosztania. Hogy találkozunk e még valaha? Nem tudhatom, a jövő mindig mozgásban van, ahogy jó öreg Yodától hallottam még nagyon rég. Én pedig remélem, jelenleg boldog életed van a messzi Angliában! Remélem, boldogok lehetünk, még ha külön utakon is kell folytatnunk már! Remélem...nem is, sokkal inkább a tudom a helyes szó, hogy egyre nagyobb boldogság vár rám. Érzem, hogy csuda szép dolgok várnak rám.
Viszontlátásra Kedvesem!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez