Férfiszempont: Viszlát Kedvesem!
Több mint két esztendő telt el, és még mindig bennem élsz. Hihetetlen, hogy ez velem történik. Oly könnyedén elengedek bármit az életben. Gyötrelmes emlékeket, megkopott barátságokat, szeretteimet, kik a mennyország ajtaján kopogtatva távoztak. Téged miért nem sikerült ez idáig? Miért?
Egyetlen egy év adatott nekünk, melyet eseményekkel-, érzelmekkel teli, intenzív, csodás időszakként, hordozok magammal örökké a szívemben. Hogy felejthetném el azt az érzést, melyet kiváltottál belőlem? Hogy felejthetném el, amit melletted éreztem, aztán még jó hosszú ideig nélküled is éreztem? Éreztem bizony, mikor már távol voltunk egymástól is, azzal a különbséggel, hogy a szerelem mellé társult a fajdalom érzése, melyet a hiányod, s a rajtam elhatalmasodott csalódottságom egyszerre okozott a lelkemben.
Jó, ha tudod, megismerkedésünk minden egyes pillanatára emlékszem. Emlékszem, mikor először hallottam a hangodat, egy kora márciusi délután. Emlékszem, mikor először pillantottalak meg a Népliget várótermében. Tudod, ha arra járok, a mai napig vetek egy pillantást az ajtó mellé, ahol vártál rám. Emlékszem az első közös sétánkra. Emlékszem a járásodra, mely kecsessége legalább annyira elvarázsolt, mint a puszta lényed. Az igazság az, hogy azonnal beléd szerettem.
Ahogy a napok váltják egymást, s a naptárra pillantok, megelevenednek előttem a közös programok, az a rengeteg, együtt töltött minőségi idő. Tisztán emlékszem az első közös hétvégénkre, az első közös strandolásunkra Csopakon. Emlékszem, mikor először jártam az otthonodban Szolnokon, melyet akkor, a Tiszavirág Fesztivál tett még színesebbé. Emlékszem, a hajókirándulásunkra, vagy mikor a Kopaszi-gáton hesszeltünk egy forró nyári délután. A Borhetekre Balatonfüreden, szuperhold idején. Aztán beköszöntött az ősz, s mi megmásztuk a Normafát, majd ellátogattunk az otthonomba, s nagyot kirándultunk az őszi színektől gazdag Zirci Arborétumba. Emlékszem, mikor Advent idején Sopronban vendégeskedtünk, majd kiruccantunk Bécsbe, s a következő pillanatban már Budapest szeméből csodálhattuk fővárosunkat karácsonyi díszletbe csomagolva. Micsoda hétvége volt! Aztán jött az első közös Karácsony, mely úgy igazán összekovácsolt bennünket. Kaptam Tőled egy könyvet, melybe véstél egy üzenetet emlék gyanánt számomra. Elárulom, a mai napig a legnagyobb motivációmat jelentik azok a sorok. A közös Szilveszter tökéletes zárása volt 2015-nek. A következő időszakot leginkább Szolnokon töltöttük. Remek hétvégék voltak. Tudd, hogy nagyon megkedveltem a családodat is. Aztán elfáradtunk, kipukkadtunk, nem bírtuk tovább a terhet, hiszen mindketten kicsit meghaltunk vasárnap esténként. Elfogytunk, s valami véget ért.
Megesik, hogy olyan zenét kapcsolok, melyeket akkor rég hallgattam, vagy hallgattunk. Olyankor pontosan úgy érzek, mint akkor rég. Meghajolok a zene mérhetetlen hatalma előtt. Ismét hallom a hangod, ismét érzem az illatod, s ha oldalra pillantok, érzem, ahogy a kezünket átkulcsolva sétálunk. Látom az arcodat, a mosolyodat, hallom a nevetésed. Megelevenednek a közös főzéseink, a kirándulásaink, a szeretkezések, a civakodások, vagy mikor éles hangon, annyit mondtál: “simiiii” Jelezvén, simogassam a hátad, mert az annyira megnyugtató számodra. Emlékszem, mikor épp dühös voltál rám, s készültelek volna magamhoz ölelni, de helyette makacsul ellöktél, és erélyesen szóltál rám: “nem kell!!!” amit persze Én mindig megmosolyogtam. Vagy emlékszem a legszebb emlékek egyikére, mikor éjszaka arra ébredtem melletted Szolnokon, hogy csókolgatsz és közben a nevemet súgod fülembe.
Tudod, ha Pesten járok, vannak helyek, ahová azért megyek, mert közösen megjártuk rég. A szívem szakad meg, és közben átkozom a Világot, hogy az időutazás jelenleg nem több, egy kreált szónál. Többször elsétálok a Mester utcában, ahol annak idején minden elkezdődött köztünk, megállok abban a bizonyos ajtóban, becsukom a szemem, de csupán gondolatban sikerül visszamennem az időben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez