Egy nagyon exkluzív fodrászszalon beindításában vehettem rész. Felkértek az ottani szabályzatok, leírások és egyéb dolgok kialakítására, a dolgozók betanítására. Képzeljétek el, megnyílt ez a csodaszép szalon. Az, hogy miért került állítólag 650 ezer forintba, nem tudom, mindenesetre szép volt. Csinos, szakképzett fodrászlányok köténykében várták a vendégeket. A fejmosóból kristálytiszta víz folyt. A polcokon céglogóval ellátott gravírozott poharak sorakoztak. Nos, rakjuk össze ezeket az elemeket. Megnyílt a szalon és bejött az első hölgyvendég. Kért egy pohár vizet. Mit tett a kislány, aki szakképzett fodrász volt? Fogta a tisztára mosott, csillogó-villogó gravírozott poharat, odatette a kristálytiszta vizet adó, egyébként a több mint félmillió forintba kerülő fejmosó alá és megtöltötte vízzel.

Azt gondolom és azért részleteztem ezeket, mert egyenként nagyon rendben vannak ezek a dolgok, mindegyik. De amikor az egészet összemixeljük, akkor azt mondod, hogy ó, a fejmosóból kapok vizet? Pedig ugyanolyan, mintha máshonnan töltenének, mégis furcsa, rossz érzésed van. Pedig lehet, hogy a WC-ből is ilyen tiszta víz folyik…

Tehát ezek után létre kellett hozni egy szabályt, amit el is kellett fogadtatni: hogy amikor jön egy vendég, akkor hogyan kínáljuk meg, hogyan adunk neki vizet, stb.
Ennek részleteibe nem is mennék bele. Egész egyszerűen akármennyire száraznak is tűnik, van egyfajta párhuzam a fodrászszalonban történtek és bármilyen más emberi kapcsolat között. Ha nincsenek szabályok, az emberek nem is tudják azt betartani.

Egyszer, amikor kivettem a mosógépből a mosott ruhát, mit látok? A gyerek nadrágzsebében benne maradt a papír zsebkendő. Nem tudom, láttatok-e már ilyet, de őszintén szólva egy fél pillanatra azért érdekesen cikáztak a szemem körül a villámok. Aztán rájöttem: még soha nem beszéltünk arról, hogyan kell betenni a
szennyes nadrágot  a mosógépbe, praktikusan megnézni, hogy maradt-e benne valami. Ezzel meg is volt a feladatom délutánra.

Azt javaslom: ha a szabály mint kifejezés nem tetszik, mert az olyan „be vagyok szorítva” érzést kelthet, akkor nevezzük másképpen. Nevezzük közös nevezőnek, vagy megállapodásnak. Tényleg csak azt tudom javasolni, beszéljetek meg mindent, kinek mi a jó, állapodjatok meg benne, aztán pedig tartsátok is be. Nagyjától ezt a három dolgot kell megtenni és azt gondolom, hogy egészen normálisan lehet egymás mellett élni.

De sajnos van ennél egy rosszabb dolog, amikor vannak ugyan játékszabályok, de nem tartják be ezeket. A gyerekek – mint minden másra – erre is nagyon jó példát szolgáltatnak. Elmesélek egy történetet. Még óvodába járt a fiam, épp ebédeltek, így várnom kellett rá. Egy anyuka – szintén előbb érkezett – benézett a csoportszobába és csak ennyit mondott: nem hisz a szemének… Azt látta, hogy a gyereke fogta a tányérját, szedett magának az ételből, leült az asztalhoz, megebédelt, majd a szennyes tányért letette a zsúrkocsira, visszaült a helyére, és csendben várt. Nem sírt, nem hisztizett, egyszerűen tette a dolgát. Az óvodában ugyanis volt egy jó játékszabály, amit megérttettek, majd elfogadtattak a gyerekekkel az óvónők. A gyerekek beleegyezésüket adták, hogy oké, jó lesz így, így fogjuk ezentúl csinálni. Az óvónénik pedig nagyon jóságosan, de kutya keményen be is tartatják velük ezeket a szabályokat. Nos, ezt nem hitte el az anyuka. Azt hitte, kicserélték a gyerekét, mert az ő gyereke ilyet otthon soha nem csinálna. Nagyjából el tudom képzelni, otthon mi lehet a helyzet. Nagy valószínűséggel szétpakolja a játékait, talán még a szülő meg is kérdezi tőle: azért ugye összepakolod, ha már nem játszol? A gyerek meg is ígéri a játék izgalmában: persze hogy összepakolom. Felnőtt fejjel is tudjuk, ígérni bármit lehet. Amikor eljött a rakodás ideje viszont gyanítom, nem a gyerek pakolta össze a játékokat. Az anyuka itt követte el az első számú hibát, hogy annak ellenére nem pakoltatta össze a gyerekkel a játékokat, hogy az megígérte azt. Na de hát, hogyha rendetlenség van, az nem tartható állapot, így anyuka úgy döntött, rendet rak a gyerek helyett. De persze előtte – gondolom – jól össze is vesztek, és sírás lett a vége. Anyuka nem a saját feladatát végezte, azaz teregetett, mosogatott, vagy esetleg ha apuka tette ugyanezt, ivott meg egy sört, megnézte a meccset, vagy épp javította meg a kisautót, hanem a gyereke játékait pakolta össze, helyette.

• férfiszemmel párkapcsolat stylemagazin férfiszempont szabályok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!