Férfiszempont: Miért nem tudom szeretni?
Költői kérdés volt csupán, nem várok rá igazi választ, pedig én magam is régóta keresem. Miért szeretjük azt, aki csak bánatot okoz, és miért nem jön az érzés annál az egynél, aki értékel minket, figyelmet és időt szentel nekünk? Furcsa dolog a szerelem, az egyszer biztos.
Adott egy lány, akinél zárt ajtókat döngetünk folyamatosan, és adott egy másik, aki mindenét nekünk adná egy szerelmes csókért. Az egyikkel csak szenvedünk és problémákat szülünk, a másikkal minden percet élvezünk, de nem jön a szikra. A menthetetlenért küzdünk minduntalan, a lehetőségekkel teliben pedig bizonytalanok vagyunk. Miért nem tudunk boldogok lenni valakivel, aki mindent megadna, akinek szüksége lenne ránk és igénye? Miért nem tudom azt szeretni, aki megérdemli, és akivel tökéletes lenne minden, ha éreznék iránta? Talán a sors fintora, hogy a jó, a kényelmes nem kell nekünk?
Megtörtént az első csók, és az első este, mikor mellettem hajtotta álomra a fejét. Nem szeretkeztünk egymással, de ettől nem volt kellemetlen a helyzet. Már-már rutinszerűen bújt hozzám, pedig először voltunk ilyen közel egymáshoz. Éreztem, hogy erre van szüksége, és azt, hogy nekem is rá. Nem a szexre, és nem a szerelmére vágytam, csak a jelenlétére, ami megnyugvást sugárzott. Nem tudnám őt a szerelmemnek nevezni, de a barát szót is vajmi kevésnek érzem.
Nem hajtott sem vágy, sem a túlfűtött érzelem, de mégis kötött hozzá valami, valami megmagyarázhatatlan. Nem voltak kínos csöndek, és nem kellett a legjobb formánkat mutatnunk. Mintha csak ezer éve ismernénk egymást, de mint minden jónak, egyszer ennek is vége szakadt. A legjobb kifejezés, amivel jellemezni tudtam volna őt az életemben, a lelki társ. Ahogy telt az idő, és az együtt töltött órák száma sokasodott, érezni kezdtem, hogy ez az egész megmagyarázhatatlan kapcsolatforma már többet jelent számára, és nem ugyanúgy tekint rám, ahogyan korábban. Ami egyszer egy könnyed, gátlások nélküli önfeledt kikapcsolódás volt, átcsapott egy feszült légkörű „kapcsolatba”, amelyből már tudtam, hogy nem fogunk mosolyogva távozni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez