Férfiszempont: Élj a MOST-ban, avagy soha nem késő boldognak lenni
Tehát egyrészt azt mondjuk, hogy a múltbeli aggodalmak töltik ki az emberek figyelmét, de ezt az egészet még egy dolog nehezíti. Történetesen a társa. Mert mi is szokott történni? Nem elég az, hogy sérelem ért a múltban és az ember ezen próbálja túltenni magát, hanem van mellette valaki, aki adott esetben folyamatosan benne is tartja ebben. Egészen konkrétan a múltbéli sérelmek felhánytorgatására gondolok. Ez életveszélyes dolog. A gyerekekkel kapcsolatban is azt szoktuk mondani, hogy a múltban begyűjtött és kijavított rossz osztályzatokat később szigorúan tilos felhánytorgatni. Tehát, ha a gyerek kapott egy egyest és azt később kijavította, az év végi bizonyítványa négyes vagy ötös lett, nem illik azt mondani neki: „Na jó, négyes lett a bizonyítványod, de három hónappal ezelőtt begyűjtöttél egy egyest! Ezt azért ne felejtsd el, édes fiam.”
Ugyanezt a hibát a párkapcsolatban is viszonylag gyakran el szokták követni: a múltban begyűjtött és az adott esetben kijavított hibákat folyamatosan felhánytorgatják. Azt gondolom, hogy ha két ember ebben a témában hoz egy döntést és közös nevezőre jutnak a tekintetben, hogy ha történt valami sérelem, akkor addig beszélnek róla, addig ugrálnak rajta, addig cincálják jobbról és balról, amíg az teljesen ki nem simul, és mind a ketten azt nem mondják jó érzéssel, hogy jó, ezen most túlléphetünk, nos, akkor hatalmas lépést tettek a tudatosság irányába.
Amíg nem hoznak egy olyan döntést, hogy ezt többet nem fogják felhánytorgatni a másiknak, addig esélyük sincs arra, hogy a jelen pillanatban megéljék és élvezzék egymás társaságát, mert ott lesz az a véletlenül, időnként és randomszerűen felbukkanó dolog, hogy egymás „gombjának” a benyomásával újraélik a múltbeli sérelmet. Ezzel pedig nagyon rossz irányba kanyarodnak el. Tehát érdemes erre odafigyelni, érdemes erre időt szentelni, hogy már a nulladik lépésben leüljenek és megbeszéljék, hogyan kezelik ezt a későbbiekben. Utána már nem is kell mást tenni, csak konzekvensen ragaszkodni a megbeszéltekhez. Így nagyon nagy baj nem történhet, legalábbis ezzel kapcsolatban.
A cikket írta: Pilát Gábor
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez