Már első látásra megdobban a szívünk, furcsa bizsergést érzünk a testünkben, és mint a filmek hatásvadász jeleneteiben: az ő alakja élesen és rabul ejtően kirajzolódik, mindenki más elhomályosodik.

Ha nem is ennyire látványosan, de a kapcsolatok nagy része ezzel a mindent elsöprő lendülettel, és annak a bizonyos energiabombának a felrobbanásával kezdődik.

Valószínűleg az a kapcsolat is így indult, ami mára keserű, érzelemszegény lett, amiből már hiányzik a mosoly, az érintés, a jó szó, az ölelés, a csók. És mégis a tagjai együtt fekszenek, együtt kelnek, mert ekkorra már a megszokás lett a kapcsolat mozgatórugója, a „se lenyelni, se kiköpni", de szeretni végképp nem tudom állapot. Az „elvagyunk" kapcsolat sosem lehet boldog, ugyanis az egyedüllét boldogságához elég az ember önmaga, de a párkapcsolati boldogsághoz mind a két embernek boldognak kell lennie.

Ez nem olyan, ami a másik mellőzésével, kárára vagy rovására megélhető lenne. Érezzük, sőt a boldogtalanság nyomasztó terhe mázsás súlyként nehezedik a vállunkra, és húzódik a szívünkre. Megoldás kell. Szerencsére a bőség zavara okozza nehézséget, nem a lehetőségek hiánya. A szerető, az antidepresszáns, az ital ugyan a lélek McDonald's-a, ami megoldást kínál a boldogságéhségre, de lenyelésük után viselned kell a következményeket, és a nem várt mellékhatásokat is.

• férfiszemmel férfiszempont kapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!