Nem az a baj, hogy egyre nagyobb a világ elvárása az egyén felé, hanem az, hogy az egyén “jó” diákként, de rossz tanulóként igyekszik megfelelni ezeknek. Ezért a ma emberének elsődleges drogja a szorongás lett. Az összes többi csak ennek az enyhítésére szolgál.

Ha nem adsz időt magadnak a csendes egyedüllétre, akkor esélyt sem adsz a lelkednek, hogy az áttörje a hétköznapok racionalizált világát. A zaj, a nyüzsgés, és a színes kavalkád sűrűn szőtt fátyolként borul az élet mélyebb igazságaira.

A világ megismerésében elvitathatatlanul nyerésre állunk. Képesek vagyunk atombombát előállítani, megannyi gyógyszert megalkottunk a depresszió tüneti kezelésére, és már egy egyszerű applikáció segítségével is rá tudunk nagyítani a világ legeldugottabb pontjára, sőt, varázsütésre teszünk széppé bárkit. Eközben magunkat egyre kevésbé ismerjük, és ami még borzasztóbb, egyre kevésbé van szándékunk erre vonatkozóan.

Mintha teljesen elfelejtenénk azt az igazságot, hogy a világ megismeréséhez felejtsd el magadat, magad megismeréséhez pedig felejtsd el a világot. Nemhogy elfelejteni nem akarjuk, de egyre intenzívebben használjuk a világot, így egyre inkább rabjává válunk, és közben mindinkább hiányzik valami az életünkből.

Már a szeretetet is tervezzük. Szerencsére nekünk ebben a modern technikai világban nemcsak sima naptárunk van, hanem elektronikus is, amiben minden ünnep fel van tüntetve, és amikor az figyelmeztet, akkor pontosan tudjuk, hogy mikor “kell” szeretnünk egymást.

Vágyjuk a boldogságot, de elfelejtjük, hogy a szív üzemanyaga a Szeretet, nem a technika, és nem a tudomány. Gyógyulni akarunk, de két kézzel ragaszkodunk azon dolgainkhoz, amik beteggé tesznek. Így maradnak a fájdalomcsillapítók és az agyonfilterezett valóság.

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod. 

• férfiszemmel önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!