Észszerű szívdobbanás
A legjobb módja, annak hogy valakit félrevezess, ha álarcot viselsz. Ezek az álarcok igazából átmeneti megoldások arra, hogy távol tarts magadtól embereket. Vajon mi történik az álarc mögött? A legnagyobb probléma, ha az ember képtelen felismerni, hogy ki az akiért érdemes lett volna, ha csak egy kis időre is önmagadnak lenni.
Szerintem csak akkor fog rajongani értem a másik, ha igazán önmagam vagyok. Sokszor mégis félek, hogy nem leszek az aminek a másik látni szeretne. Talán a legnagyobb butaságok egyike. Soha, egyetlen percre sem szabadna félnünk attól, hogy önmagunk legyünk. Abban a pillanatban, hogy valamit azért teszünk/mondunk mert szerintünk a másiknak úgy a jó, már vége is. Ez nem én vagyok, ez az akaratom, hogy meg akarok felelni valakinek, akiről még azt sem tudom, hogy ő ki valójában. Rossz belegondolni, hogy valami mást reméltem, hogy akivel az időmet töltöttem valójában nem is te voltál. Igazán azt sem tudom, hogy ki voltál te abban a néhány együtt töltött órában. Pedig szépen sütött a nap, kicsit kezdett tavaszodni és örültem, hogy jöttél te a hosszú január után.
Talán máshogy alakul, ha engedtél volna, hogy közelebb legyek hozzád. Biztos jó okod volt a bálba készülni. Én egy mezőn láttam magunkat, ahol csak mi vagyunk. Egy olyan helyet képzeltem el, ahol gátlások nélkül mutatkozhatunk egymás előtt, ahol nem kell félrebeszélned majd. Te bálra készültél, ahol az álarc volt a belépés feltétele. A rossz ebben, hogy én nem tudtam róla, mert nem szóltál. Azt hittem osztozunk a természetességben, hogy nem lesz benned semmiféle kényszer mellettem. Nem tudom miért érezted szükségét a menekülésnek, mert azt tetted. Pedig igazi okod sem volt erre, mert én nem akartalak bántani. De persze ezt te nem tudhattad, mert lehet előttem már megtették.
Minden olyan egyszerűen történt és finoman, hogy kezdtem elhinni. Nem tudtam, hogy mi ez, hogy ki vagy és mi a szándékod, de azt hiszem mindenre gondoltam. Először arra, hogy kíváncsi vagy, hogy én, a nő aki vagyok, én érdekellek téged. Vagy arra, hogy belőled és belőlem akár mi is lehetünk egyszer majd. De az is megfordult a fejemben, hogy nem leszünk semmik, mondjuk erre nem gondoltam sokat. Természetesnek éreztelek, hogy valami dolgunk van egymással. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, ahogy semmi másról nem volt fogalmam. Csak becsaptak az érzések, amik akkor kezdődtek mikor még nem tudtam a jelentését annak, hogy itt leszel.
Én nem vagyok egyszerű. Soha nem voltam, vagyok és nem leszek az. Szeretem, ha használhatom amim van. Mindent! Én nem tudok csak kicsit ott lenni, mert ahol én vagyok ott nem csak látják, de érzik is a jelenlétem. Én nem tudok kevés lenni, sem kicsi, sem csendes. Nekem van véleményem és hitem, nekem kell a szeretet. Én nem tudok csendben ülni egy sarokban és várni valamire. Az életnek történnie kell, velem kell , hogy történjen. Én nem maradhatok ki ebből a csodából. Én rejtvényt akarok, amit megfejthetek. Éreznem kell, hogy van köztünk kapcsolat, amit a szavaidon át fogok érteni. Nekem tudnom kell, ha nem is mindent, de rólad egyszerűen tudnom kell, hogy mi vagy és ezt így nem lehet.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez