A találkozásunkban egy csepp romantika sincs. Én gátlástalanra ittam magam, ő pedig a pultot támasztva, józan undorral méregeti a tombolva vedelő vendégeket maga körül. Az utolsó utáni italomat kikérve, nekimegyek, leöntöm, és hátra sem pillantva továbbvágtatok a tömegbe, mert nekem ma éjjel táncolnom kell. Elfelejteni, kitáncolni magamból, hogy magányos, ugyanakkor szerelmes vagyok. Szerelmes magába a szerelembe, ami évek óta nem talál rám.

Ő elkapja a karom, a kelleténél erősebben ránt vissza, és egy pillanatra a villámló szemeiből kiolvashatóvá válik, hogy szíve szerint megráncigálna, amiért nekimentem. Vagyis talán inkább azért, mert nem vettem róla tudomást. Ez felbőszítette. Nincs hozzászokva. Aztán a következő másodpercben már azt látom rajta, hogy, ha tehetné, felkenne a pultra, és itt és most azonnal magáévá tenne, és biztosan nem lenne gyengéd, nem finomkodna. Van valami visszataszító, állatias, beteg a tekintetében. Ő fogalmam sincs mit olvas ki az én szememből, azon kívül, hogy pontosan 2 vodka shottal ezelőtt kellett volna abbahagynom az ivást. Dühös vagyok, amiért ez az ismeretlen fazon a karomat szorítja, és hiába vérlázítóan jóképű, pontosan az a típusú féreg, aki kihasznál, eldob, és aztán holnap majd valaki mást szúr ki a pultot támasztva.

Kirántom magam a szorításából, és az arcába sziszegem, hogy ne merjen még egyszer hozzám nyúlni, aztán faképnél hagyom. Érzem a tekintetét a hátamon, szó szerint perzsel. Egy mondat alatt fordult át a dühöm vággyá, és valójában mire kimondtam a szavaim, azt kívántam, bárcsak újra elkapná a karom és tényleg felkenne a pultra. Ledumálta rólam a bugyit, pedig hozzám se szólt. Van valami visszataszító, állatias, beteg a tekintetében, én meg rágerjedek. Vitatható, hogy végül is ki a beteg kettőnk közül.

A szürke ötven árnyalata jut eszembe. Nők ezrei indultak be Christian Grey-re, pedig komplett szociopata volt. Egy multimilliomos, észveszejtően jóképű szociopata, aki ellentmondást nem tűrően irányított. Nem, ne szépítsük, nem irányított, hanem parancsolt és büntetett. Ok nélkül, mert a fájdalomokozásban lelte örömét. A nők pedig azóta remegő térdekkel gondolnak Mr. Grey-re.

Valószínűleg azért, mert titkon annyira kétségbeesetten vágyjuk, hogy valaki megmondja, megparancsolja mit csináljunk. Egy erős, határozott férfi, aki minden téren tökéletes, de persze ízig-vérig rosszfiú közben. És itt jön az újabb térdremegés. Mert majd ÉN megváltoztatom. ÉN majd kiváltom belőle azt az érzést, ami másnak nem sikerült. MIATTAM majd jó útra tér. Még akkor is, ha az elmúlt években tucatszámra falta és verte a nőket. Velünk minden más lesz. És A szürke főszereplőnőjének ez sikerült is, mi bekajáltuk, most pedig elhisszük, hogy az ilyen pultot támasztó fazonok is csak ránk vártak valójában, és majd minden úgy alakul, mint a mesékben.

Nem fog. De kit érdekel. Már jön is utánam. Egy próbát megér. Legfeljebb majd halkan surranok ki reggel.

• a szürke ötven árnyalata férfi irányítás lélekhangok mr. grey nő szex

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!