Elhagylak, mert szeretlek, de már nem úgy
Amikor szeretsz valakit, pokolian nehéz az elválás, még akkor is, ha nem működik a dolog köztetek. Persze, az agyad tudja, hogy ez a legjobb döntés, de ez nem jelenti azt, hogy ezt a szíved is befogadja. Valójában azt érzed, hogy képtelen vagy meglépni ezt, és semmi sem csillapítja a fájdalmadat.
Úgy érzed magad, mintha hátba szúrtad volna a legjobb barátodat. Mintha végig hazudtad volna a szeretett személynek azt a sok évnyi ígéretet. Magányos vagy, mert elveszítetted a legközelebbi társadat, akivel minden nap „jó reggelt” és „jó éjszakát” kívántatok egymásnak. Kis dolgok ezek, igaz? Mégis mennyit jelentenek.
De amikor észhez térsz, és magadba, befelé figyelsz, rájössz valamire, amire én is rájöttem. Nem tudtam „megjavítani” az érzéseimet. Nem haragudhattam tovább magamra azért, mert már nem voltam szerelmes. Mindkettőnk számára a lehető legjobb döntést hoztam meg azzal, hogy kiléptem a kapcsolatból, még mielőtt tovább őrlődtünk volna egymás mellett hosszú-hosszú évekig.
Nehéz volt, és baromira fájt, de a múlt feldolgozása és persze a jövőbetekintésnek köszönhetően, egyre jobban lettem. Időbe telt ugyan, de ma már tudunk egymásra igazi barátként nézni. Harag nélkül, fájdalommentesen. Azt hiszem mindketten megértettük igazán, hogy a szakításunk gyakorlatilag a legjobb döntés volt olyan szempontból, hogy megmenthessük az emberi kapcsolatunkat. És ez így is lett.
Ezt a régi történetet azért írtam meg Nektek, mert tudom jól, hogy szakítani valakivel, akit szeretünk még belül, szörnyű. De időnként, ha lejár a közös idő, szükségessé válik ahhoz, hogy egy boldogabb életbe léphessünk. És bár könnyű úgy érezni, hogy egyedül vagytok, ne felejtsétek el, hogy a világban mindig van olyan, aki éppen ugyanazon esik át, mint Ti.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez