Életünk 3 nagy szerelme
A mérgező szerelem
A se veled se nélküled kapcsolatok amiből rengeteget tanultunk. Amikor nem csak az anyukád, a barátnőid, a kollégáig tudják, hogy ő nem hozzád való, hanem titkon te is réges-régen tudod már, még sem megy nélküle, legalább is még nem. Mindig csak egy kicsit még, mert valamit megint tett, valami ici-pici dolgot, amivel megkente a szívedet és ami miatt képes vagy újra meggyőzni magadat, hogy még van miért megpróbálni. Időpazarlás, sosem volt, sosem lesz ennek értelme, de valamiért kihagyhatatlan állomása ő az életünkben. Talán azért, mert utána már semmi sem lesz a régi. Ha ő jól csinálta a feladatát, levitt minket a lelkünk legsötétebb pincéjébe és ott magunkra hagyott, sokszor és nagyon kegyetlenül. Rákényszerített, hogy elgondolkodjunk és szétnézzünk odalent, titkon mitől féltünk a legjobban. Rávilágít a felismerésre, hogy megkérdezzük magunktól, miért rejtegetjük, miért hagyjuk oda lent porosodni azt a sok-sok értékes kincset, ami bennünk van. Elindít egy nagyon mély belső úton és miután a földre taszított, szárnyakat adott a kezünkbe. De repülni csak akkor tudunk, ha képesek voltunk kimászni az önsajnálat verméből, ha már elég nagy volt a pofon ahhoz, hogy azt mondjuk elég volt és a saját kezünkbe vesszük végre az életünket. És akkor megtanultuk a ragyogás művészetét, beleszerettünk önmagunkba és az életbe, elengedtük a láncainkat és őt is.
Aki előtt azt hitted tudod, hogy mi az a szerelem
Ez a szerelem úgy ragad el, hogy észre sem vesszük. Mindent megkérdőjelez bennünk, amit korábban a szerelemről hittünk. Olyan egyszerűen és váratlanul történik, hogy fel sem készülhetünk rá, egyszer csak ott van, teljes életnagyságban. El sem hisszük, hogy ez megtörténhetett velünk, mert annyira zavarba ejtően fantasztikus. Az elfogadás egy új szintjére emel, ahol nincsenek hatalmi játszmák, csak a szín tiszta szeretet, a megérkezés és feloldódás. Első körben furcsa lehet, hogy annyi év után valaki felül ír bennünk minden tapasztalatot és új távlatokat nyit meg előttünk a szerelem misztériumában. Felnőttünk. Már nem akarunk megfelelni, nem akarunk elbújni, mert új ösvényre léptünk, nem félünk, hogy megéget a nap sugara, szárnyalunk, élünk, újra bízunk a szeretetben. Ez már egy valódi szövetség, ahol megszűnnek az elvárások, az "én" és helyébe lép a önzetlen szeretet és a "mi". Leomlanak az állarcok és gyermeki kíváncsisággal indulunk el egymásfelé, hogy felfedezzük a szerelem egy magasabb szintjét, az igazit egymásban.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez