Egy elhagyott nő
Esős péntek volt, a taxi ablakából nézte a fényeket, mindig is szerette ezt a hangulatot, amit a város késői fényei nyújtottak. Izgatott volt, a szíve hevesen vert, alig várta, hogy megpillantsa a szeretett férfi arcát. A következő utcánál balra- szólt a sofőrnek, aki ildomosan vezette is az autót a megadott cím felé. Megérkeztek, a nő kiszállt és a fuvart megköszönve, nagy levegőt vett, várt.
Az eső nem akart csendesedni, és a város fényei egyre kevésbé nyújtottak örömöt számára. Az idő telt, és ő még mindig csak egyedül állt, várva a férfit, aki szereti. Ahogy telt az idő, érezte, ahogyan az első könnycsepp végigfolyt az arcán, tudta, hogy soha többé nem jön már el. Hogy állhatna még órákon át az éjszaka sötétjében, a legszebb ruhájában, a leheletnyi szép sminkjében, a férfi valahol már régen megtorpant. Ez volt az az alkalom, amikor minden, amit addig hitt kettejükről a semmibe szállt.
Ennyit ért a szerelme, ennyit ért a boldogság.
A napok innentől lassan, vonszolva teltek el, minden reggel ébredés után, egy szomorú arc nézett bele a tükörbe. Az idő azonban gyorsan haladt, hiába is hagyta ott a szívét abban az utcában, azon a különös éjszakán. Monoton hetek, hónapok. Hiszen az élet nem állt meg. Bár sosem hitte, egyszer csak megtörtént az, amiben reménykedett. Eljött a nap, amikor arra ébredt, hogy a gyomrát nem nyoma a téglák súlya. Hogy a kongó ürességet felváltotta egy furcsa érzés és akkor tudta, valami menthetetlenül megváltozott. A tükör felé vette az irányt, és belenézett, még mindig egy szomorú arc nézett vissza rá, de a szeme más volt. A szeme tele volt újra reménnyel, és ott akkor érezni kezdte, hogy még újra élni akar…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez