Dolgok, amikre senki nem tanít meg minket
Anya, apa vagy a nagyszülők. A néni a közértben, a szomszéd vagy a postás. A tanárok, a nagy bölcsek , az igazi költők. Ki az aki tudja mi a boldogság mind közül? Ki tanítja meg nekünk, hogyan kell boldognak lenni? Az a nagy helyzet, hogy senki nem tudja pontosan. A boldogság mindenki számára egészen mást jelent, így nem mondhatjuk meg senkinek, hogy mitől lehet igazán boldog.
Csak úgy , ahogy azt se tanítja meg senki, hogyan kell bánni az emberekkel. Hogy mi a szeretet, hogyan kell kezelni és elfogadni azt.
Szerencsére mindig tudom mit és hogyan mondjak el/írjak le. De most valahogy teljesen elvesztem a jelenben. Hosszú idő után most először érzem magam teljesen jó helyen. Nem félek a jövőtől mert a jelen jobb annál, hogy a jövőn kelljen gondolkoznom. Nem foglalkozom a lidérces gondolatokkal, nem kergetem az időt csak megélem az összes pillanatot. Amiért hálás vagyok, mert tudom milyen amikor az élet a másik oldalra játszik. Félelmetes, de tudjatok mit? Még mindig azt gondolom,hogy mi vagyunk a felelősek mindenért, amit beengedünk az életünkbe. Így arról is mi dönthetünk mit nem akarunk. Végeredményben, ha tudjuk az előbbit vagy utóbbit már ott is a válasz. Bennünk van, csak hajlamosak vagyunk illúziókat kergetni, fel s alá szaladgálni a szerelmet kutatva. Nem mondom,hogy könnyű sőt piszok nehéz lesz…- hogy miért?
Mert el kell szenvedni minden nemű veszteséget. Keservesen, kínlódva el kell fogyni a fájdalomba. Aztán alulról kell elkezdeni építkezni újra meg újra! Meg kell érteni, hogy az ilyen dolgokban nincs verseny. Nincs mértékegysége a szeretetnek, mert az bennünk van. Ne akarjunk sebességgel fölényt szerezni, mert nem érünk vele semmit. Sőt, azt gondoljuk helyes amit teszünk miközben becsapjuk magunkat. Meg kell érni az elengedéshez, tisztességgel kell lemondani a másikról és emelt fővel távozni onnan, ahol mar nincs dolgunk többé! Nem szabad kiabálni, meg kell érteni azt, hogy a szeretet nem múlandó. Ez pedig rengeteg sérüléssel, lemondással és önmagunk sokszoros becsapásával jár.
Photo by GettyImages
Tudnunk kell hinni a dolgokban, az elmúlt idő azt igazolja, hogy el kell menni a végsőkig! Amíg van remény, amíg ott a lehetőség soha nem szabad feladni! Tudjátok, itt nem fogadnak el reklamációt csak azért, mert pillanatnyilag csalódottan állunk az élettel szemben. Megválaszolatlan kérdésekkel és ki nem mondott szavakkal a fejünkben. Amikor elkezdtem hinni abban, hogy minden működhet úgy, ahogy én akarom és lehetőleg akkor amikor én szeretném, egyidejűleg ezzel el kellett fogadnom a tényt, hogy ez egyáltalán nem így működik. Megpróbáltam a lehetetlent! Igen, tudatosan akartam véget vetni az érzéseimnek. A lelkemben, a szívemben, és a testemben…. A szerelem emberfeletti, határt nem ismerő energia, olyan amit képtelenség okosan kezelni , mert azt érezni kell..na meg persze belebutulni.
– Te mutattad meg nekem,hogy milyen az élet másik oldala, te voltál az első az életemben ,aki nem mutatta úgy az érzéseit ahogy azt én megszoktam. Azt hiszem ezért akartalak mindig annyira, mert más voltál már a legelejétől kezdve. Azelőtt mindenki hirtelen jött, nagy hévvel és ezt követő gyorsasággal távoztak is az életemből. De Te rövidesen a megismerkedésünk után, az életem részévé váltál, ami azt jelenti, hogy maradsz. Te érted ezt? Én most jöttem rá, hogy léteznek ilyen dolgok is az életben. Amikor a másik létezése a tiéddel azonossá válik, hogy a másik ember gondolatait is elkezded érezni. Na meg a rezgések, amikor remegünk legbelül egymás hangja hallatán, vagy amikor ennyi minden után is ott a gombóc a torkunkban, ha valaki csak a másik nevét említi…Ezert inkább nem mondjuk ki! Csak úgy, ahogy az érzéseket is féltük kimondani egészen idáig. Eddig a pillanatig rettegtél attól, hogy mi lesz ha megtudom mi van belül. Hogy ott van benned minden apró dolog, amit eddig tudtál titkolni előlem, de most itt vagytok mind, elhoztad nekem az összes félelmed és mellette lapul az a sok fájdalom és csalódás. Aztán jött a féltés, a szeretet, a szenvedély és a véget nem érő, kifogyhatatlan nagylelkűséged. Ezzel vettél le a lábamról, amikor megismertelek tudtam, hogy egy igazi férfival van dolgom. De rejtegetted a lelked, minden egyes nap jelmezbe bújtattad magad, hogy leplezd a sebezhetőséged. Ezeket a dolgokat én nem találtam eddig benned, hogy miért tettél így, mindmáig nem tudom. De egy kicsit megértelek most, hogy látom mit próbáltál palástolni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez