Boldog leszek, magamnak
Igen, ez a feladat. Boldognak lenni minden élethelyzetben, akkor is, ha az elsőre, másodszorra, és harmadszorra is úgy tűnik, lehetetlen.
Valakinek betegség jut, valakinek pénzügyi mizéria, és van, akinek nincs mása, csak szerelmi bánata. Azon kívül, hogy ezerrel azon dolgoznak, hogy kimásszanak az aktuális gödörből, gondoskodniuk kell a pillanatnyi örömökről. Miért? Mert egy betegség, pénzügyi mizéria, de egy szerelmi bánat sem csak két hétig tart. És se a test, se a lélek nem bírja a folyamatos készenlétet, égig érően magas stressz szintet – valahogyan pihennie kell teljes lényednek.
Ezzel ellentétes egyébként a problémamegoldó mentalitás, ami fáradhatatlanul kiút után kutat, méricskéli az alternatívák hasznosságát, célra vezetőségét, legfőképpen pedig nem hagyja békén az ember boldogságot kereső összetevőjét, iránytűjét. Direkt szorítja ki adott élethelyzetekből az örömöt a boldogsággal együtt, hiszen az ilyen pillanatok elfecsérelt időnek minősítve csak a helyet foglalják a megoldáshoz vezető tevékenységek elől. Ilyen gondolkodással pedig csak bűntudat árán kerülhet valamilyen mosoly az arcunkra, és egy valamiben megegyezhetünk, hogy az semmiképpen sem lesz felszabadult vagy önfeledt.
De azért nézzünk a szívünk mélyére: mikor adtuk el a lelkünket?
Senki, és semmi nem kényszerített rá minket, hogy olyan nyomorultul, s kifacsarva éljük az életünket. Még a betegség, pénz, vagy szerelem kemény árnyoldala sem kért arra minket, hogy áldozzuk fel mind a huszonnégy óránkat, ráadásul a hét minden napján, és tegyük félre az öröm iránt érzett mélyből feltörő, igencsak nagy igényünket. Feladta nekünk a leckét, ez tény, nem is fér hozzá kétség. De nem kötötte ki nekünk egyik élethelyzet se, hogy hogyan reagáljuk le a puszta létezésüket, hogy mi a helyes vagy a helytelen – csak annyit mondtak, hogy tessék, tanulj ember, tanulj meg rendesen.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez