Beteljesületlen
Nyilván van eszem, tudom, hogy az ilyen százból egyszer történik meg, és általában okkal befejezetlen az a valójában nagyon is befejezett történet. De akkora a közöttünk lévő értelem és érzelem, hogy még évek múltán is olyannyira közel érzem, hogy szinte vele együtt lélegzem. Olvasom a leveleinket, átélem az emlékeinket, és tudom, hogy mai fejjel már tudnám jól csinálni, tervezni az életem.
Akkor is, ha erre évtizedek kellettek. Ismerem az életed, az eseményeket, melyek földre ültettek. Láttam a tekinteted, a döntéseid nyomát, a felelősséged mindenben. Megtörtünk már mindketten, eltűnt belőlünk a gyermek lélek. Amikor a szemedbe nézek, mégis emlékszem. Felnőttként keresem a kezed, mert végre felnőttünk mindketten. Tudnánk együtt élni az életünket, most már tökéletesen. Mondd, hogy ezért volt beteljesületlen, hogy ezért kellett így legyen. Mert még nem álltunk készen.
Érzem, hogy ez most másmilyen. Van ezer befejezetlen történetem, mégsem érdekel egyik sem. Egyiket sem érzem közelinek, a szívem csücskének, nem húzzák mosolyra a szám szélét, nem érintenek meg. Lezártam őket – csak ezt az egyet nem. Miért nem? Én is tudom, hogyan működik a szerelem. Könnyű ábrándba kapaszkodni, álmodozni, elmerengeni. Kérdéseket feltenni, és azokat soha meg nem válaszolni. Ettől még boldogan élni, és előre nézni. De honnan tudom, hogy előre vagy hátra nézek, amikor reád nézek? Miért csitítsam magam, ha egyszer lehet, hogy helyes a megérzésem, ha miénk lesz a százból egyszer megtörtént történet, és beteljesülhet, a még beteljesületlen? Mondd, hogyan legyek úrrá ezen, hogyan éljem így az életem? – tudva, hogy még beteljesületlen.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez