Beteg a társadalmunk, vagy talán ez így normális?
Egyre csak fejlődik a technika, okosodnak az eszközeink, újabb és újabb tudományos felfedezések látnak napvilágot, az orvostudomány egyre több betegség gyógyításában ér el áttörő eredményeket. Látszólag minden adott ahhoz, hogy a ma embere egyre minőségibb életet élhessen. De mindez úgy tűnik, hogy tényleg csak látszólagosan van így.
Hiába a fejlettség, ha a népesség egyre rosszabb testi - lelki állapotnak "örvend". Az Egyesült Államok lakosságának majdnem hetven százaléka szed legalább egy receptre kapható gyógyszert (több, mint a fele pedig kettőt), Európában meghaladja a 30% -ot azoknak a száma, akiknek magas a vérnyomása és szédítő tempóban terjednek a lelki betegségek is. Meglehet, hogy mindez így normális? Vagy megeshet az is, hogy mindaz, amit ma normálisnak nevezünk, az egyáltalán nem az?
Az egészség és a jó közérzet korunk mániájává vált.
Komplett iparágak épültek arra, hogy kihasználják a hajlandóságát azoknak az embereknek, akik zokszó nélkül képesek mind többet kifizetni olyan termékekért, amik azt ígérik, általuk fiatalosabbak, szebbek, energikusabbak lehetnek, vagy esetleg enyhíthetnek egy-egy zavaró tünetükön. Bevesszük a pirulákat, futunk, jógázunk, teszteltetünk, étrendekhez igazodunk - mindent megteszünk azért, hogy minél tovább, minél egészségesebben élhessünk. És mégis. Kollektív egészségünk egyre romlik. Mi történik itt?
a krónikus betegség - legyen akár lelki, akár testi - elsősorban a jelent helyzet funkciója vagy jellemzője, és nem hiba; nem titokzatos torzulás, hanem egyenes következménye annak, hogy élünk.
- írja Dr. Máté Gábor legújabb, fiával, Máté Dániellel közösen írt - Normális vagy c. könyvében. A kötet lényegében, a szintén rendkívül sikeres - A test lázadása címet viselő alkotás bővített változata (korábban itt írtam róla). Máté Gábor a függőségek és a stressz elismert szakértője, de a gyerekkori fejlődés kérdéskörében is gyakran kérik ki a véleményét. A sóvárgás démona c. könyvében például a Downtown Eastside -on függőkkel végzett munkájáról olvashatunk. Több, mint negyvenéves orvosi praxisa során ébredt rá, hogy amit normálisnak gondolunk, az korántsem az. Szerinte figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, amit már nagyon régen felfedezett magának az emberiség: test és elme egy. Rendkívül károsnak tartja, hogy az egészségügyben jelentkező páciensektől még mindig nem kérdezik meg, hogy milyen a lelki állapotuk, csakis a testi tünetekre koncentrálnak. Pedig éppen ez lenne a gyógyulásunk kulcsa.
Az egészség és a betegség nem egy bizonyos testben vagy testrészben megjelenő véletlenszerű állapot. Hanem inkább egy egész, megélt élet kifejeződése.
Normális vagy c. kötetében a doktor nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, minthogy új nézőpontot adjon arra nyitott olvasóinak. Mert véleménye szerint éppen úgy tudunk a gyógyulás útjára lépni, ha a leghétköznapibb, normálisnak tűnő dolgokat vesszük górcső alá. A gyógyulás szerinte nem garantált, de lehetséges. És ez esetünkben már okot adhat a reményre. Meggyőződése, hogy a megállás nélkül áradó testi-lelki bajok mögött az egész kultúránkat átható probléma rejtőzik. Nem véletlen, hogy a könyv alcíme a következő: Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban. Ahogy megfogalmazza:
Társadalmi szinten a "normális" gyakran azt jelenti, hogy "nincs itt semmi látnivaló": az összes rendszer működik, ahogy kell, további kíváncsiskodókra semmi szükség.
Szerinte azonban, nagyon is van. Azt állítja, hogy amit a társadalmunkban normálisnak tekintenek, az nem egészséges, nem természetes és sokszor olyasmiket követelnek meg az egyénektől, akik csak önmagunk megtagadásával tudnak megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Önmagunk megtagadásának pedig csakis betegség lehet a vége. A megoldást abban látja, hogy meg kell fordítanunk a nézőpontunkat és a betegségeket nem gonosz rejtélynek kell tekintenünk, hanem az abnormális körülmények normális következményeinek. A traumáról például nem igazán veszünk tudomást, holott a tapasztalat egyik alaprétege.
A trauma, különösen, ha súlyos, fájdalommal, félelemmel és gyanakvással itatja át az ember világképét: a torz lencse meghatározza, hogy milyennek látjuk a dolgokat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez