Bajtársiasság – egy ritka kincs, ami kiveszőben van

Okosan, ügyesen, szisztematikusan felépítve lehet csak igazán kicsontozni az egyik felet. Kihasználni, lelki szemetessé avatni. Ha valaki rögtön ilyen magatartást venne fel, azonnal megszakítanánk vele minden kapcsolatot. Ebben az esetben viszont más a helyzet, mert nem egyértelmű azonnal, hogy sallang van az adott ember lelkének helyén. Hiszen valamennyit, elvétve azért mindig csepegtet. Annyit pont „törődik” veled, kérdez felőled, hogy még a nagy robbanás előtt ellágyuljon a szíved. Annyit pont „ad”, hogy tévesen azt hidd, kapsz is valamit.

Aztán, egy idő után, szépen letisztul minden, és tiszta lelkiismerettel tudod azt mondani, hogy: „Nekem ennyi volt.” Nincs harc, nincs vita, ezeknek semmi értelme. Csak csendben, jelet sem adva, elengeded a másikat, keresni sem fogod többé. Béke honol majd a szívedben, hiszen nem is volt ott más soha. A nagy elkeseredettség közepette nem szabad mindenkit egy kalap alá venni, és helytelenül megítélni. Vannak jó emberek. Akik nem csak mutatják, hogy jók, mert ők tényleg azok. Akik számára egyértelmű, hogy egy kapcsolat alapjáraton 100-100 százalékarányban épül fel, és nem 0-100 arányban. Ha pedig előfordul olyan nap, amikor egyikünk kevesebbet nyújt, a másik igyekszik többet adni majd.

Az élet keserédes iróniája az, hogy emberek jönnek és mennek. Lesznek, akik egészen kevés ideig időznek majd a lelkünkben, lesznek, akik kicsit többet, és vannak azok, akik örökre ott maradnak, jó helyen. Akik maradni akarnak, és méltóak is arra, hogy ott maradjanak. Rajtunk múlik, hogy a fájdalmasabb tapasztalások forgatagában ezt értékeljük-e igazán. A bajtársiasság ritka kincs, ami kiveszőben van, de, ha a szívünkkel jól és alaposan figyelünk, mi is a részesei lehetünk.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!