Annyira hiányoztál azon a héten, bárcsak el tudnám mondani neked. Odakint szürke volt a lefagyott hó, a gyerekek hóangyalát cipőtalpak csúfították, az utcán kevesen jártak. Az öreg szomszédnéni megkérdezte, hogy vagyok. Én csak nevetni tudtam ezen a számomra röhejes kérdésen. Persze azt feleltem, remekül, és mennyit dolgozom, csak ezért piros ennyire a szemem.

Annyira hiányoztál azon a héten, bárcsak elmondtam volna neked. Biztos hízott volna a májad és magadban csodálkoztál volna: 'ez a valaki tényleg ennyire szeret?' Persze a helyeket, ahova együtt jártunk, direkt kerültem, féltem, mi lesz, ha látlak. Amilyen bolond vagyok, biztos újra kikötnék nálad. Éjjelente - szokás szerint - forgolódtam, mindig észrevettem, nem fekszel ott. Hajnalonként ráadásnak kiolvastam emészthetetlen könyveket. Ki se nyitottam még, amit tőled kaptam, kinek van kedve egyedül - itthon - csendben sírdogálni. A fürdőben most is az itthagyott fogkefédet bámulom, ki kellene dobni, de nem tudom.

Annyira hiányoztál azon a héten. De az igazság az, még ma is hiányzol. Tudod milyen erő kell lebeszélni magam arról, hogy szeresselek? Pedig jól tudod, mennyire hiányoztál azon a héten, mégsem fogom soha elmondani neked.

                                                                                                                               Szentesi Évi

                                                                                                                              Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!