Az esélyt sem adtuk meg magunknak
Régen nem zavart az, hogy olyan sok estét töltök egyedül. Nem riasztott meg a szoba négy fala, ami mostanra úgy magasodik felém, hogy szinte összenyom. Nem tudom, hogy ez korral jár e, de az ember, ahogyan egyre csak megy az idő, rádöbben arra, hogy vágyik valamire. Valamire, ami ennél kicsivel több.
Amikor panaszkodó embereket hallgattam arról, hogy mennyire üres az életük, mindig magamban mosolyogtam azon, hogy mennyire nem tudják megbecsülni azt, amijük van. Én becsülöm, és hálás vagyok az életnek. Mert egészséges vagyok. Mert van mit ennem, van hol aludnom, és mert vannak barátaim, szerető családom.
Sokaknak ez természetes, mégis azt mondom, nem szabadna annak vennünk.
Nap nap után elkezdtem érezni, hogy üresség lett úrrá rajtam. Kerestem a válaszokat. Mi történt? Miért érzek így? Hová tűnik az ember szeméből a csillogás? Hazaérve, ugyanúgy befeküdtem a kád forró vízbe, ugyanúgy megvacsoráztam, ugyanúgy elkezdtem nézni a kedvenc filmjeimet és közben csokit ettem marék számra, mint régen. A különbség csak az volt, hogy mostanra mindez már nem tett boldoggá. A fene nagy nyugalom. A független életforma. A társnélküliség.
Szó sincs róla, hogy én mindig is ezt akartam. Az élet hozta így. Voltak szerelmek, voltak csalódások is. Hosszú kapcsolatok, rövid ismerkedések. De a végére mégiscsak így alakult.
Harminc éves vagyok.
A gondolataim sorra azokon a majdnem szerelmeken járnak, amiknek igenis lett volna létjogosultságuk, ha nem kerül a képbe folyamatosan egy „ha”, vagy egy „de”, a másik oldalról. A férfiakra gondolok, akik szavak nélkül tűntek el az életemből. Férfiak, akiket értékeltem, akiket szerettem volna. Megint egy újabb szó, amit már nem szívlelek…”volna”.
Gondolkozom, jár az agyam folyamatosan azon, hogy talán a kommunikációval van a baj. A férfi és nő közötti kommunikációval. Azzal, hogy mennyire elbeszélünk egymás mellett. Hogy nem mondjuk ki, a frankót. Azt, amit igazából gondolunk és érzünk. Hogy játszmázunk. Hogy játszunk. Hogy azt gondoljuk, mindent megtehetünk. Mindenre van időnk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez