Az élet nem fordított neked hátat, csak azt várja, hogy te dönts!
A mai spirikultuszban szokás beleragadni abba a kényelmes kifogásba, hogy „nem baj, minden úgy, lesz ahogy lennie kell!” Valójában, ez csak részben igaz, és ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor be kell hogy lássuk, ez egy báránybőrbe bújt kifogás, hogy hogyan hátráljunk ki a felelősség alól. Az életünket mi teremtjük, bár igaz, az Univerzum is jelentősen besegít, de egyszer eljön az pont, amikor pontosan azért koppint a fejünkre, hogy vegyük észre, ne várjuk a sült galambot, ha szeretnénk valamit.
Ha úgy érzed, hogy az Univerzum ellened van, vagy ha nem tudod, hogy maradt-e még valami jóság ezen a bolygón, nem találod a helyedet, megtorpantál és semmilyen jel, útmutatás nem érkezik, tudd, hogy ez egy hívás. Egy hívás, hogy menj be, és találd meg a saját erődet, hogy megtaláld a fényedet, és megtaláld a saját jóságodat, ami felemel téged és majd másokat. Ez a lelked meghívása, hogy belépj, hogy megismerd a valódi énedet, és újra felfedezd az egész életed belülről kifelé.
Az élet nem igazán arról szól, hogy mi történik veled, hanem arról, hogy hogyan döntesz, amikor szembe kell nézned a dolgokkal. Az élet arról szól, hogy megtaláld a belső erődet, a bátorságodat, és megtaláld önmagadat, pontosan akkor, amikor látszólag a dolgok a legkeményebbek. Ha az élet mindig könnyű lenne, akkor nem lenne növekedés és nem lenne semmi kaland az életünkben. A kihívás az, ami segít felfedezni önmagadat, ami inspirál, hogy kilépj a komfortzónádból és új, ismeretlen ösvényekre lépj.
Azt mondják, hogy a legerősebb lelkek számára jutnak a legnagyobb kihívások az életben, mert ezek a lelkek képesek kezelni a fájdalmat, a veszteséget és felülemelkedni önmagukon. És tényleg így van. Sosem kapunk olyan feladatot, amivel ne bírnánk el. Csak ezt az igazságot, visszatekintve jobban elismerjük, mint közben, amikor úgy tűnik pokolian nehéz.
De már túl vagyunk pár dombtetőn, lássuk meg, hogy most már nem kell, hogy később legyen miénk ez a felismerés. Vegyük észre, hogy már a birtokunkban van ez a tudás, merítsünk ebből erőt, akkor is, ha most még nem látjuk a fényt az alagút végén, van már tapasztalatunk. Nincs már mitől félnünk, eddig is mindent túléltünk. Egyedül a saját kishitűségünk, a kifogásaink és az önsajnálatunk az, ami visszatarthat minket, amivel önmagunk útját szabotálhatjuk és megnehezíthetjük a változás folyamatát.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez