Az elapátlanodó társadalom egyik érintett gyermekeként…
Hogy miért is írom le mindezt? Mert valahogy nekem is erre kellett rájönnöm. Közel 30 évig, pontosan 28 évig nem beszéltünk az apámmal semmit és én is állandó tagadásban és hárításban éltem. Mindig is éreztem legbelül magamban egy űrt, de sok évbe és időbe tellett, mire rájöttem, hogy honnan is fakadhat mindez, és hogy valójában ez az egész az apámmal való rendezetlen kapcsolatomról szól leginkább.
Arról, hogy mennyire is hiányzik ő valójában. Lehet, hogy ő próbált keresni, de nem talált, vagy mindig azt várta, hogy majd én megkeresem, én viszont azt vártam, hogy majd egyszer ő keres meg. De végül fel kellett nőnöm a helyzethez és be kellett látnom, ha 28 évig nem keresett, akkor már ez után sem valószínű, hogy keresni fog. Az önismereti utamon megértettem, hogy ahhoz, hogy tényleg megismerjem önmagam és tudjam, ki vagyok, és honnan jövök, elengedhetetlen, hogy ismerjem az apámat is. Rá kellett jönnöm és el kellett fogadnom, hogy a múltam az, ami meghatározza a jelenem és a jelenem az, ami kihatással lesz a jövőmre. 28 év után úgy döntöttem, hogy felkeresem az apámat és belevágok egy, még akkor számomra is teljesen ismeretlennek és izgalmasnak, de éppen annyira félelmetesnek tűnő utazásba.
Megtanultam, hogy a változás és a változtatás lehetősége mindenki számára adott, csak hinnünk kell benne és mernünk kell kilépni a komfort zónánkból. Mi dönthetünk arról, hogy az életünket áldozat szerepben szeretnénk leélni, vagy megpróbálunk a veszteségeinken keresztül önmagunk és mások számára is tápláló forrást fakasztani.
Bemutatkozó: Nagy Zsolt közgazdász, mentálhigiénés szakember és gyászfeldolgozó csoportvezető. 2019 októberében indítja veszteség feldolgozó önsegítő csoportját elvált szülők felnőtt gyermekeinek. A csoportról további részleteket ITT TALÁLTOK.
Facebook elérhetőség pedig ITT!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez