Az alkalmazkodás nem egyenlő azzal, hogy le kell mondanod az önállóságodról
Kell több karakter ehhez, hogy rájöjjünk, miért van szükségünk a tiszteletre?
De hogyan lehetnél önmagad egy kapcsolatban, ha nem állsz ki saját magadért? Hogyan mutathatnád meg a valóságod, ha közben attól félsz, hogy önmagadként nem fogad majd el 100 százalékosan a másik? Hogyan lehetnél önmagad, ha valójában azt se tudod, ki is vagy igazából? Szerepjátszás, megfelelési kényszer, álarcok.
A társadalom úgy várja el, hogy önmagunk legyünk, hogy közben minden erővel próbálja visszaszorítani az önállóságunkat. A társadalom úgy várja el az önállóságunkat, hogy mindent megtesz azért, hogy szükségünk legyen a társadalomra, a körülöttünk lévő világ visszaigazolására és támogatására. A társadalom bátorít arra, hogy hangos legyél, de közben elvárja, hogy úgy legyél hangos, hogy azzal nem mész szembe a normalitásnak, vagyis a tömegnek.
Igen, a társadalom alakítja ki a normalitást. A társadalom, és az a közeg, amibe beleszületünk, ahol felnövünk, ahol kialakul a személyiségünk, az én-tudatunk, ahol megismerkedünk a szociális igényekkel vagy épp nem igényeinkkel. De idén, 2022-ben, a Hanukkah ötödik napján fogalmaztam meg magamban ezt a hihetetlen nagy elmélkedést: A múlt feladat és leckék hada, amit a jelenben dolgozunk fel ahhoz, hogy a jövőben alkalmazni tudjuk őket. Az alkalmazkodás, a tanulás következtében pedig jobbakká váljunk. Látod, alkalmazkodunk: és nem csak emberekhez. Mert a múltat nem visszasírni kell, nem. Tanulni belőle, hogy a következő kapcsolatunk, a következő leckénk jobban sikerüljön.
Van olyan, amit jelen állapotodban másképp csináltál volna a múltban? S úgyis visszacsinálnád, hogy utána fennáll a lehetősége annak, hogy nem oda érkeznél és nem azokkal lennél körülvéve, ahol most vagy?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez